2009. január 22., csütörtök

Egy igazi nyár


Gildorral beszélgettünk pár szót a szúnyogokról, és ez menten eszembe juttatta kedvenc nyaramat. Igen, nagyon különös nyár volt a tavaly előtti. Eltűntek a szúnyogok. Értsétek úgy, ahogy írom. Itt, az erdő közelében, a Duna menti faluban ahol élek, azon a nyáron egyetlen egy darab szúnyog sem volt. Elmentek, meghaltak, meg sem születtek, nem tudom. De nem voltak, nincsenek. Meg is rémültem rendesen. Teljesen kifordult magából a természet? Hát ezt tette a globalizáció, a klímaváltozás, a sok hamburger, a gyenge magyar foci vagy a kormány esztelen politikája, esetleg a trópusi hőség?

Hiányoztak nekem. Milyen jó volt, mikor hessegetni kellett őket ezrével locsolás közben este, vagy amikor nem tudtam kiülni a kertbe reggel, délben, hogy kedvenc asztalomnál költsem el ebédemet. De azt a kellemes érzést is nélkülöznöm kellett, hogy vegyszerrel beszórva induljak az erdőbe csavarogni, és a Fenistilem sem fogyott, mert egyetlenegy piros, égető csípés sem volt rajtam, amit kedvemre vakargathattam volna. Nem volt az élet úgy.

Biztos tudtak valamit. Ezek a szúnyogok olyanok, a tudósok megmondták, még egy atomháborút is túlélnek, erősebbek, alkalmazkodóbbak mint mi, emberek. Egyébként minden állat okosabb nálunk, csak mi hisszük az ellenkezőjét. A világ urának képzeljük magunkat és még a hőség elől sem tudunk elmenekülni sehova, egy özönvíz vagy egy villám könnyedén végez velünk, nem is beszélve a cunamiról, ugye. Srí Lankán, akkor karácsonykor, az állatok életben maradtak. Előre megérezték a veszélyt és felmentek a hegyekbe. A nagy elefántok időben megkezdték a visszavonulást, de az emberek nem értették meg a viselkedésüket. Mert ilyenek vagyunk mi emberek. Sem egymásra, sem az állatokra nem figyelünk. Pedig bölcsek és lenne mit tanulni tőlük.

Na de térjünk csak vissza a szúnyogokra. Nem jó jel, hogy nem voltak. Itt valami készül, tudom. Remélem atomháború nem lesz mostanában, a forradalom is bizonytalan, marad a természeti katasztrófa. A Dunán cunamit nem gondolnék, árvízveszély sem volt nyáron, szinte el is fogyott a Duna, olyan alacsony volt, most is alacsony. Trópusi nyár volt, egy jó kis zuhi ránk fért volna, de azt azért nem fogtam volna fel elemi csapásnak. Úgyhogy nem tudom, mi volt a baj, csak találgattam. De helyzet volt, az biztos. És ezt a szúnyogok megérezték és elvonultak innen békésebb, túlélősebb helyekre, hogy engem vad kétségbeesésbe kergessenek. Ne legyen többé ilyen nyugtalanító helyzet. Idén szúnyogokat akarok! De azért ne nevessetek majd ki, ha az sem fog tetszeni. Hát lehet nekem jót tenni?:)

19 megjegyzés:

  1. majd igyexem nagyüzemileg szaporítni a kedv szerint előszálló s eltűnő ideológiailag manipulált szúnyogokat, csak adjanak kölcsönt a bankok e hótbiztost nyereségesnek tűnő, egy utánatő'thető vederbe' má' most elinduló vállalkozásunhoz

    VálaszTörlés
  2. Jaj neeeee:) Szúnyogokra ne pazarold az energiád:) Inkább szaporíts méheket, ők úgyis bajban vannak. És ha bajban vannak, akkor bajban vagyunk mi is, emberek.

    VálaszTörlés
  3. Nem csak a szúnyogok tudnak eltűnni, képesek erre az egerek is.
    Aratás után gyakran keresek olyan helyeket, ahol ember már nem jár, nincs dolga, a terményt elszállították. Már csak a sárgálló tarlón a még sárgábbnak tűnő szalmabálák várnak sorukra. És micsoda élet van egy ilyen ember nemzavarta tarlón. Gólyák, egerészölyvek köröznek felette, vagy ez utóbbiak fel sem szállnak csupán a bálák tetején tanyázva figyelik a tájat - nyulak ugrándoznak, az őzek majd csak este jelennek meg kisebb csoportokban, és fácánok és foglyok, és mindegyiknek van elfoglaltsága - elment az ember, most ők is begyüjtenek. Lenyűgöző látvány. És persze, hogy szorgoskodnak az egerek is, mintha nem érdekelné őket az életveszedelem.
    Már vagy fél éve egyet sem láttam, eljött a tél, és nem szökött be egy sem.

    VálaszTörlés
  4. Akkor nálunk nem lesz katasztrófa.
    Már a harmadik egeret fogtam a lakásban...

    VálaszTörlés
  5. Cicám sem hoz egeret, akkor nálunk sincs, vagy csak megöregedett a cirmos, nem tudom. Látni sosem látok egeret, pontosabban csak akkor, ha behozza a házba. Szeretem az egérkét, volt nekem még a fővárosban pici táncoló egérkém és patkányom is. Két évig élnek kábé, de nagyon aranyosak, lehet velük kommunikálni, a pati hallgat a nevére és szeret bújócskázni.

    Csaba, talán tartsd őket kis házikedvencnek:)

    Látod, Inszeminátor, éppen ezért (is) szeretnék igazi vidéken élni, Ezért a látványért. Nálunk az erdő a varázslatos, betakarítás az nincs. Mókusokat látok dolgozni, mikor hordják a diót.

    VálaszTörlés
  6. naja, a szúnyogok nekem sem hiányoznak... de no martini no party - szúnyog nélkül oda a fecske is.
    az meg már vacakabb...
    remélem csak megbillent az egyensúly, de nem borult fel.

    VálaszTörlés
  7. Amilyen hülyén viselkedik az ember a bolygójával, mindenféle egyensúly felborul lassan. És még csodálkozni sem lehet rajta.

    VálaszTörlés
  8. Sanda gyanúm szerint a meztelencsigák zabálják fel a szúnyoglárvákat. Átalakult a táplálkozásuk... ;-(
    Szóval egyre inkább tényként kezelhetjük, hogy átalakult(!) a klíma. Ez persze nemcsak azokat a klímaelemeket jelenti, amiket ma mérni tudunk.
    A fényszennyezés pl. önmagában is rendkívül meggyérítheti az éjjel repülő rovarok számát, mert pont a nászrepülésük hiúsul meg, amikor ráégnek a higany/nátriumgőz (stb.)lámpára. Átrendeződik valószínűleg emiatt a rovarevő kisemlősök és eloszlása is, az azokat fogyasztó nagyobb ragadozók pedig követni fogják őket. Ha "csak" a fényszennyezés az ok, akkor egyre több sün, róka, nyest, menyét, görény (sőt: Molnárgörény! ;-D)stb. fog hajnalonként surranni a városi utcákon, egyre több bagoly fogja riogatni a misztikus szorongásban hajnalban illemhelyre csoszogókat. Multikulti környezetben rozsomákok, mosómedvék, szittyább vidékeken farkasok, medvék, sőt hiúzok is besomfordálnak majd a szelektív hulladékgyűjtés összeomlása miatt tönkremenő hulladékos cégek által szeméttengerben hagyott városokba....

    VálaszTörlés
  9. Bizony, ahogy mondod. Ide hozzánk két éve lejönnek az erdőből a vaddisznók éjjelente, feltúrják a füves részeket, kaját keresnek. A fény bolondítaná meg őket? Nem tudom.

    A szúnyogokkal kapcsolatban a meztelen csigákra nem is gondoltam. Rengeteg meztelen csiga van a kertemben, össze szoktam szedegetni őket és kiviszem az erdőbe. Lehet, hogy inkább betelepítenem kellene még többet?:) és akkor nem lennének szúnyogok - nálam. De máshol azért legyenek. Nyilván nekik is fontos szerepük van a táplálékláncban. Csak azt tudnám megfejteni, hogy a darázst mivégre találta fel a Jóisten:)1

    VálaszTörlés
  10. A meztelencsiga csak vicc volt, mert azok biz' szaporodnak, és azokból új, gyors(!) és mindent lerágó faj is ide migrált Dél-Európából. Amúgy növényevők - elvileg - , de a száraz kutya/macskatápot ropogtatva zabálják.
    A táplálékláncban betöltött szerepük elég összetett. A tyúkfélék megeszik (azért szeretnék néhány gyöngytyúkot venni), de az emlősök többsége pl. még abból az edényből sem hajlandó inni, amin átmászott egy ilyen nyálkagyár. Erős a gyanúm, hogy a régi kúriák parkjaiban többek között a meztelencsigák (és pl. a pajorok) ellen tartották a szép farkú, de randa hangú pávákat.

    A vaddisznók meg - szerintem - nem a fény, hanem a lámpák alatt vergődő, félig perzselt éjjeli lepkék miatt mennek be. Biztos tetszik nekik a szaguk! Ha meg már ott vannak, egy-két finomsággal komplettálják a husit...

    VálaszTörlés
  11. Ááááá, szóval csak vicc volt:) teljesen komolyan vettem, a meztelen csigákról bármit el tudok képzelni. Gyönyörűek az árnyékliliomok a kertem egy részében, sok van egymás mellett, zöld takarón hófehér virágok tömkelege és azok a gaz csigák éppen őket szeretik. Nyár végére - hiába szedegetem őket össz - kihímezik az összes levelet. Lyukacsos lesz mind.

    Szóval a vaddisznók meg a lepkékre jönnek.D megmondom a szomszédnak, az ő telke mellett túrnak:)

    VálaszTörlés
  12. A darazsak meg a legjobb közterület-fenntartók. Mármint egy részük. A fürkészek közül sok a rovarevő (az őszibarackfáimat amióta nem permetezem, darazsak levéltetvetlenítik, csak sajnos a tafrinától nem szabadítják meg), nekem gyerekkoromban a legtöbb bajom nem a gyakran támadó kecske-, német- és lódarazsakkal volt. Aki nem hülye, az meg tudja - kis szerencsével - tanulni, hogy hogy kell velük bánni. A legtöbb bajom a poloskaszagú körtedarázs nevű, olyan "féldarázs" méretű rémekkel volt. Azok ui. egy pici lyukon berágták magukat a legérettebb nyári körtékbe, amiket ugyebár csak fáról érdemes enni, mosás stb. nélkül. Ezek a kis rohadékok meg - ha bekapjuk őket a körtével együtt - olyankor (önvédelemből)nemcsak az ember száját (rosszabb esetben nyelőcsövét) szúrják meg, hanem olyan büdös poloskaszaggal is elárasztják az ember pofáját, ami csak órákkal később múlik el. Dagadt szájjal meg nem jó hányni sem...

    VálaszTörlés
  13. Minden évben egyszer megcsíp egy nagy lódarázs. Valahol a házban lehet a fészkük, mert télen egyszer csak megjelenik egy a fejem felett és indul a vadászat. Viszont. Ezen a télen eddig nem jött egy sem. Remélem, szívből remélem, hogy végleg leléptek, kipsztultak, vagy elköltöztek vagy valami. Akkor sem tudok megbocsátani nekik, ha hasznosak:)

    VálaszTörlés
  14. A lódarazsak talán a legbékésebbek mind közül - ha nem megy valaki/valami túl közel a fészkükhöz. Mivel jelentős a méreg-mennyiségük, veszélyesek lehetnek embere, pláne gyerekre, de láttam én már gyümölcsösbe utat vágó teheneket is. Édesapám szántott a tehenekkel, és kifordított egy tuskót az eke, amiben - példátlan módon - nem kecske-, hanem lódarázs-raj élt a föld alatt. (Többnyire száraz, magas helyen, redőnytokokban, padlásokon élnek.)
    Édesapám gyorsan felismerte a helyzetet és beugrott egy közeli gödörbe, betakarózott egy vastag ponyvával (tratykossal), én megdöntöttem a klottgatyában, mezítláb akadályfutás világrekordját, a feldühödött darazsak pedig össze-vissza szurkálták a tehenek érzékenyebb részeit, azaz a fejüket meg a tőgyüket, de az oldaluk, hátuk is kapott. Túlélték, de visszaesett a tejtermelésük. Édesapám két-három szúrást kapott, ő fogta az eke szarvát, én meg egyet sem, mert a teheneket vezettem, volt majd' három méter előnyöm a darazsakkal szemben. Szegény tehenek berohantak a gyümölcsösbe, hogy lesodortassák magukról a darazsakat, de mivel kb. úgy tudtak együttműködni, mint a parlamentünk két oldala, először kitéptek néhány fiatal szilvafát az ekével, majd megakadtak egy öreg körtefában, amit két oldalról közöltek meg...
    A lódarázs egyébként - amíg nem támad, nem túl gyors. Egy-két betévedő példány egy karddal is leküzdhető. ;-)

    VálaszTörlés
  15. Jaj ne. Ráz a hideg attól, amit írtál:) Még jobban fogok félni a darazsaktól és még tehenem sincs. Futni valamennyire tudok, de inkább reménykedem, hogy eltűntek. Semmi nyomuk egyelőre, de lehet, hogy megfagytak a nagy mínuszokban és majd felengednek tavasszal.

    VálaszTörlés
  16. ... pedig most lenne jó felderíteni a fészküket, és valahogy óvatosan leküzdeni őket. Néha 8-10°C-nál már képesek kirepülni, ha átmelegszik a fészkük.(Nagyon sok lakás- és nyaralótűz oka a "darázsmentesítés".)

    VálaszTörlés
  17. Hogy lesz abból tűz? Ki akarják füstölni a darazsakat? Nem bántom őket egyébként, csak önvédelemből. Akkor bocsánatot kérek és szórok. Muszáj, nem hagyhatom, hogy ő győzzön. Ha kinyitom az ajtót és kimegy, akkor megmenekült. Ezt a lehetőséget általában felajánlom, de nem élnek vele a kis buták. És nagyon tud fájni a csípésük sajnos. Volt, hogy be is lázasodtam.

    VálaszTörlés
  18. Ühüm!
    Mivel a spéci darázsirtó szerek kivételével a legtöbb méregfújó nem pusztítja el a lárvákat sem, nemhogy a tojásokat, a pár héttel a chemotoxozás után mindig újra benépesül a darázsvár.Az isteni szikra ilyenkor szokta hókon vágni a sivalkodó hölgyet / rettegő urat, és egy csöndes este újságpapír-fáklyával alágyűjt a fészeknek, rosszabb esetben még át is itatja valami benzin- vagy gázolajfélével, és csodálkozik, hogy leég a háza...
    Kacium-injekció ampullát / Ca-Sandoz pezsgőtablettát mindig tarts otthon, és ha beolt a kis méregzsák, gyorsan igyál meg legalább egyet. Valódi ellenmérget is lehet, hogy kellene otthon tartanod, sajnos most már nem támogatják a fecskendőbe készre szerelt kivitelt, de az ampullás állítólag nem drága, csak azt le kell reszelni, meg felszívni és úgy beadni magadnak. Az érzékenység viszont gyakran fokozódik, és alighanem jó lenne, ha lenne nálad ilyen.
    Ha az orvosod nem akarja felírni, fordulj közös barátunkhoz...

    VálaszTörlés
  19. Köszi Kitali, van itthon kálciumom mindig. Ezt a telet eddig megúsztam, de nem akarom elkiabálni. Két éve meghalt egy pasi a piactéren. A szájába repült egy darázs, mire 45 perc múlva a mentő odaért, halott volt.

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...