2010. június 26., szombat

Szent Iván éjjelén


A fiú és a lány csendben üldögéltek a kert végében. Nézték, ahogy a hegyek mögött lemegy a nap. Vártak. Várták, hogy besötétedjen és az összegyűjtött rőzse lángra lobbanhasson. A lány kis kosarában rózsaszirmok voltak, levendula, alma, néhány bodzavirág. Átadja majd a tűznek, így lesz hosszú az egészség, bő a termés, így űzi el a tűz az ártó energiákat, így őrzi meg örökre a szerelmet.

A lány a fiú vállára hajtja a fejét. "Ugye mindig szeretni fogsz?"- kérdezte halkan. "Míg csak élek" - csókolt a fiú a lány mézillatú, napsütötte hajába. "Akkor meggyújtom a tüzet" - mosolygott a lány, tovalibbent a fiú karjaiból. Mágikus tűz lesz ez, szerelemvarázsló, a lánynak kell felizzítania, így mondja a hagyomány.

Apró lángocskák kelnek életre, körbenyaldossák a nagyobb ágakat is, hogy aztán nagy lángtengerben olvadjanak össze, bevilágítva az éjszakai eget, messzire üzenve az éjszakai sötétségben. Kéz a kézben álltak a tűz közelében, aztán óvatosan a lángok közé szórták a kis kosár tartalmát. Piros volt az arcuk a tűz melegétől, meg a szerelemtől, a szenvedélytől, a boldogságtól, ami beragyogta szívüket, lelküket. A tűz egyre jobban lángolt, hatalmas lángnyelvek nyújtózkodtak az ég felé, hogy aztán a magasban elhamvadjanak és hamu, pernye formájában visszatérjenek a földre, az örök körforgásba, ami az életet adja és majd egyszer - veszi el.

"Gyere ugorjunk" - fogta meg a lány kezét a fiú. "Várj még, hadd csendesedjen" - kérlelte a lány, félve kicsit a vadul táncoló lángoktól. Közben távolodtak,messzebbre a tűztől, a fiú nevetve húzta a lányt maga után. Aztán megfordultak, nagy lendülettel a tűz felé rohantak és átugrották. Mosolyogva ölelték meg egymást. Halkan, egymás szemébe nézve suttogták el a kívánságot: " örökké tartson a szerelmünk". A tűz istene feljegyezte a kérést. Így van ez Szent Iván éjjelén.

2 megjegyzés: