2010. szeptember 20., hétfő

Sárgaborsós palacsinta


Valami nagyon jót azért megtanultam Szendi Gábornak köszönhetően: a gabona árthat. Felhívta a figyelmem az Atkins diétára is, amivel vega érzelmű lévén nem tudok egyetérteni, viszont elolvastam újból a könyvet - a birtokomban van 2004 óta, éppen ideje volt felfigyelni rá - és sok olyat megtudtam a szervezetem működéséről, amit eddig nem. Például azt, hogy ha tartósan magas az inzulinszint a testemben, hízáshoz vezet, a fogyást viszont lehetetlenné teszi, szinte bezárja a zsírsejteket.

De baj van a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel, pontosabban a vízhajtókkal és a béta-blokkolókkal. Mindkettőt szednem kellett - eddig. Bárhogyan is táplálkozom, az inzulinszintet ezek is magasan tartják, ami cukorbetegséghez vezethet, és fogyni ugyanúgy nem engednek.

A gabona, krumpli és rizs elhagyás, az eddiginél több fehérje viszont fogyaszt, ezzel együtt csökken a vérnyomás, így aztán elhagytam a három gyógyszerből már kettőt, a harmadikat a felére csökkentettem. Egy hét múlva tervezem elhagyni azt is. Most tehát enyém a pálya, leadhatom a maradék súlyfelesleget és nem lesz gond az evéssel többé. A zabot és a tönkölyt bevonom majd az étrendembe, kása formájában. Nem kell húst hússal enni, nem is menne nekem, éppen olyan jók a növényi fehérjék is és a tojás, a tej néha és a sajtok. És most jöjjön a recept:


Sárgaborsó lisztből készült sós palacsinta

Hozzávalók:


20 dkg sárgaborsó liszt
5 dkg tönkölyliszt
3/4 kk kurkuma
1,5 kk só
1/2 kk frissen őrölt fekete bors
1 kk őrölt koriander
2 ek finomra vágott petrezselyem
3 dl hideg víz
2 közepes paradicsom
1 pritamin paprika
ghí a sütéshez
3 ek citromlé

Egy nagy edényben összekeverjük a sárgaborsó lisztet, a tönkölylisztet, a kurkumát, a sót, a frissen őrölt fekete borsot, az őrölt koriandert és a finomra vágott petrezselymet. Lassanként hozzákeverjük a vizet. Sűrű palacsinta tésztát kapunk. Nem baj, ha túl sűrűnek tűnik, hiszen a paradicsom még hígítani fog rajta.

Hozzáadjuk az apró kockára vágott paradicsomot és paprikát. 10-13 cm átmérőjű palacsintákat sütünk belőle. Citromlével megfröcsköljük, forrón tálaljuk.

forrás: Krisna.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...