2010. október 1., péntek

A természet részeként


A permakultúráról hallottatok már? Ha az öko-biogazdálkodásnál egy lépés a természet, a természetes felé, akkor a permakultúrás gondolkodással célba is éltünk. Nem mondom, hogy mindenkinél minden megvalósítható, nálam sem, de törekednünk kell(ene) rá.

Biokertünkben is kialakulnak hasznos ökológiai kapcsolatok gyümölcsfáink, termesztett növényeink, díszfáink és a nálunk élő állatvilág tagjai, madarak, rágcsálók, mikroorganizmusok és mások között. Elő is segítjük, ahogy tudjuk: etetjük a madarakat télen, odút készítünk a számukra, búvóhelyet készítünk télen a sünöknek, a hasznos rovaroknak, jól elvannak a gyümölcsfák köré, a kerítés mellé felhalmozott avarban. Virágokat ültetünk a rovarok számára, a belőlük gyűjthető nektár táplálja a fürkészdarazsakat, a fátyolkákat.

A permakultúrás gondolkodás még ennél is több. A gazdálkodás valamennyi elemét - növényeket, állatokat, építményeket, domborzatot, táji és vízrajzi adottságokat - egy egységes ökológiai rendszerré alakítja, amelynek része az ember is. Nincs külön veteményes vagy gyümölcsös, egyszerűen együtt vannak, segítik egymást.

A permakultúra a talajműveléscsökkentésére, sőt elhagyására ösztönöz. A művelésre szánt területet teljesen beborítja a növényzet, a gyakori talajművelést a mulcsozás, a talajtakarás helyettesíti. Nem csak a kiskertekben, nagyüzemi gazdálkodásban is remekül megvalósítható.

Van példa a múltunkból a permakultúrára. A középkorban a legelőket és az erdőket a falu népe közösen használta. Mindkettőben legeltettek és gyümölcsöket termesztettek. Az erdő ligetes jellegű, ritka állományú volt. A gyümölcsöt a falu közösen hasznosította.

Az ártereken fokgazdálkodást valósítottak meg. A fokok olyan, nagyobb folyókból kivezető csatornák voltak, amelyek a folyó vizét áradáskor holtágakba, mély fekvésű területekre vezették. Ezek a fokok aztán a szántóföldi öntözésre használt csatornarendszert táplálták. A fokgazdálkodás másik területe a halgazdálkodás volt. A halak az árvízzel felúsztak a holtágakba, tározókba, ott leívtak. Apadáskor fennakadtak a kifolyónál elhelyezett rekesztékeken, de az ivadék átfért a fűzfafonat résein és a visszahúzódó vízzel leúszott a folyóba.

A gyümölcsösökben vegyes telepítés folyt, különböző korú gyümölcs- és erdei fák éltek együtt, alig avatkoztak be a fák életébe, csak koronaalakító metszés volt, esetleg az idős fákat fiatalították meg.

Nagyon sok feladat várna ránk a bolygónk kimerülő készletei, a klímaváltozás, az egyre fogyó édesvíz miatt. Sokkal jobban kellene hasznosítani a meglévő értékeinket, mert lehet. Rengeteg ötlet, megvalósítási módszerek találhatók Baji Béla Önfenntartó biogazdálkodás, permakultúra című könyvében, én is tőle hoztam a gondolatokat. Vegyszerek nélkül élőknek alapmű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése