2010. október 1., péntek

Puliszka és csíramálé


Málé, málé édes légy! Így bíztatták régen a tésztát keverő asszonyok a kukoricadarát. A XVIII-XIX. században ez volt a magyarok többségének egyetlen édes süteménye, amit sajnos a cukorinvázió régen elsodort. A kukoricaliszt, ha forró vízzel keverjük be, kellemesen édessé válik. A szaladós és a csíramálé csírázó búzából készült. Az erdélyi falvakban a kukoricalisztből készült ételek pótolták még a kenyeret is.

Nagyon szeretem az erdélyi konyhát. Jártam is Erdélyben pár éve, remek puliszkát ettem, olyan igazit. Erdélyt régen a pogácsafélék, a kőttes és más sült tészták kultusza jellemezte. És milyen szerencsések voltak a szegények, akikről azt tartották, hogy a puliszkájukra még zsír sem jutott, napraforgóolajat tettek rá. Vettek egy kis napraforgót felesben-harmadosban , abból üttettek olajat. Ma már műemlék a vámosoroszi olajütő, hasonló, mint amit a képen láttok.

Ették a túrós, lekváros, láposztás, juhtúrós puliszkát, megbecsült étel volt a málékenyér de a kukoricakásás töltött káposzta is. Jó lenne visszatalálnunk a kukoricához, mi gyakran eszünk, nagyon finom, igazán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése