A népem

Mesélek a népemről. A népem két kis lényből áll, ők a cicám és a kutyám. Néha egerek is csatlakoznak hozzánk, persze kizárólag akkor, ha a cicám behozza őket a házba. Gondoskodó kislány, ellát bennünket vacsorával, pedig tudhatná, hogy nem gerjedek az egerekre annyira, mint ő. Szóval behozza, murrog egyet elégedetten, mint aki jól végezte dolgát, aztán heves kergetőzésbe fognak, az egér és ő. Én meg igyekszem gyorsan kitalálni, hogy menthetném meg az egér életét, ajtót nyissak, utat engedjek, cicát kapjam fel, vagy mi a bánatot csináljak. Néha sikerül, néha meg nem. Így élünk mi. Igaz, egyre ritkábbak az ilyen események, mert öregszik a kislány, tizennégy éves lesz idén, lelassult már azért, szívesebben van bent a házban, velem, meg a tesójával. A tesójával, aki fiú és kutya és imádom.

A fotó meg a tél eleji első, krumplihéjas befűtést örökítette meg, az ám. Megint tanultam valamit. A kéményseprőktől, akik itt jártak kikotorni a kéményből amit ki kell és felszerelni egy új kis ajtót, amin keresztül ki kell kotorni, amit ki kell. Tizenötezerbe fájt, számla és áfa nélkül, namostmondjátokmeg.

Befűtöttem kevés fával - tudjátok, abból az akácból, ami húsz mázsa helyett tizenöt sem volt - és amikor már parázslott, rátettem egy rakás krumplihéjat. Megfőztem vagy két kiló krumplit petrezselymes burginak ( egy hétig le volt a gondom a kajáról) a krumplihéj meg bepakolódott a kályhába és remélhetőleg nagy jót tett a füstje vagy mije a kéményemnek. Ősi módszer biztos. Jók az ősi módszerek, jobbak, mint a mai szintetikus mindenfélék. Például ha lepisilem a lábamon a sebet, sokkal előbb gyógyul, mintha kenőccsel kenegetném. Dédnagyitól tanultam.

Úgyhogy meleg lett a kályha, a népem meg azonnal odahelyezkedett, cicám a fáskosárba, ahogy szokott, kuttyom meg a cicus mellé. Imádják egymást, gyakran alszanak együtt, a kiscsaj meg a bátyó. Ők a szőrös gyerekeim. A kályhában meg ott ropog a tűz, tessék csak jobban megnézni a fotót:) Bírom a telet. Jó a kályha mellett, olyan..olyan..olyan..melengető érzés, na. Lélekmelengető. Az már csak hab a tortán, hogy a testnek is jólesik. Különösen az ilyen fogvacogtatós időben, amilyen hetek óta van. De ma végre felragyogott nap, van még hó is, szikrázik a napsütésben, hamarosan indulunk az erdőbe túrázni, feltöltődni egy picit. Nem picit, nagyon:)