Tibeti gyógyítók

Kétezer-ötszáz évvel ezelőtt történt, hogy Buddha Sákjamúni hirtelen fenyegetőnek találta a jövőt. Rádöbbent, hogy öregség, betegség, halál vár rá. Keresni kezdte az utat, amelyen a fájdalom enyhülhet, és rájött, hogy annak eredendő okozói - a fizikai testünk által behatárolt és önmagunkat korlátozó gondolatok és érzelmek - lelki harmóniává, békévé, nyugalommá alakíthatók.

Korai buddhista írások szerint azért szenvedünk, mert nem találjuk helyünket az örökké változó univerzumban. Buddha tanítása szerint a testünkhöz, az anyagi valósághoz való túlzott ragaszkodás növeli a szenvedést. A gyógyítás buddhista művészete a tantrák – a megszabadulást egyetlen életciklus alatt elősegítő szövegek és titkos gyakorlatok – segítségével alakult ki. A testet onnan kezdve elsődleges közvetítő eszköznek tekintették, a tökéletes boldogság és a szunnyadó energiák otthonának.

A tantrikus tan a VIII. század tájékán jutott át Indiából Tibetbe, ahol Padmaszambvha terjesztette. Halála után a tibetiek átkeltek a Himaláján, hogy évszázadokon át kutassanak a buddhista tanok után, megértsék legbensőbb természetünket, mely felette áll a betegségnek és a halálnak. A gyógyítás az emberi lét örök vágya. Ha a körülöttünk lévő világgal egységben cselekszünk és élünk, a buddhista gyógyítás új lehetőségeket nyújt, olyan bölcsességeket, mely nem a transzcendentális égből, hanem testünk és szellemünk legbelsőbb zugából tűnik elő.

A tibeti orvos a gyógyítás minden ágát gyakorolja, a felismeréstől és a gyógynövényhasználattól kezdve a diagnózishoz szükséges meditatív empátiáig. Képzésük tizennégy éven át történik, majd öt – tizenkét éven át fejlesztik tudásukat, pulzusvizsgálatban, gyógyszertanban, az akupunktúrában való jártasságukat. Megtanulják a megtisztulás módszereit, tanulmányozzák a gyógyító anyagok hatásait. Ahhoz, hogy valaki jó orvos legyen, nem elég a szaktudása, fontosak a belső képességei is. Teljes szívével és lelkével kell részt vennie a gyógyításban, osztoznia kell betegei feszültségében és nyomorúságában.

A tibeti orvost a bölcsesség és könyörület buddhista eszméi segítik abban, hogy ellássa betegei fizikai, érzelmi és lelki szükségleteit. A tibeti gyógyászat napjainkban éppoly értékes, mint születésekor. Bonyolult diagnosztizálási technikái nem gépekkel történnek; ennél fontosabb, hogy az orvos érzékelje a belső energia áramlását, ismerje a gyógynövényeket és a technikákat. A kór legyőzésén túl olyan összetett rendszerrel van dolgunk, mely fejleszti a fizikai és lelki képességeinket.

A betegségek legkrónikusabb formái onnan erednek, hogy nem ismerjük fel minden jelenség egymással összefüggő eredetét és önmagunk igaz természetét. Ebből az alapvető tudatlanságból születik a vágy és az agresszió, melyek felébresztik a hiányosság és belső szegénység, valamint a fenyegetettség és a magány érzését. Az ilyen érzelmi zavar fiziológiai stresszt eredményez, fokozza az érzelmi egyensúlyhiányt, melynek következtében szervi változások is kialakulhatnak.

A tibeti gyógyászat elismeri a kórokozók, a helytelen étrend és viselkedés káros hatását az egészségre, a legalapvetőbb szenvedésforrásnak mégis a tudatlanságban gyökerező kapzsiságot és agressziót tekinti. Ragaszkodás, undor és közöny. Olyan érzelmi állapotok, melyek szintén fogékonnyá tesznek a betegségek iránt. A tibeti orvosok úgy vélik, betegen jobban belelátunk szellemünk működésébe, mint egészségesen. A betegség és a fájdalom, sőt még a legrosszabb tulajdonságaink is nagyon tanulságosak, ha bölcsességgel, könyörülettel közelítünk hozzájuk. Hiszen ha egyes mentális szokások betegséghez vezetnek, akkor győzedelmeskedhetnek is felette.

Szinte hihetetlen, de a tibeti orvosok már a VIII. században megfogalmazták, hogy a jövő betegségeit a vegyszerek és a környezet szennyező anyagi okozzák majd. Dr. Tenzin Choedlak, őszentsége a Dalami Láma személyi orvosa szerint a tizennyolc újkori betegség – többek között az agyhártyagyulladás, a rák és egyéb olyan állapotok, amelyek az immunrendszerre hatnak – megjelenése várható volt, hiszen az emberi test elemei és a külső környezet közötti összhang hiánya miatt alakultak ki.

A természetben előforduló mérgek: a kígyóméreg, a maláriaszúnyogok által terjesztett vírusok leírása megtalálható a gyógyászati tantrákban, de leírták a hosszú napozás káros hatásait is. A különösen mérgező növények között megtaláljuk a csattanó maszlagot és a szömörcét. A gyógyászati szent szövegek utalnak a rothadó húsban rejlő mérgekre, és más táplálékok helytelen párosításából – egyszerű példaként hal és tojás, tej és retek – keletkező káros hatásokra. Napjaink tibeti orvosai ide sorolják még a tartósított ételekben lévő vegyi adalékanyagok mérgező hatását is.

A tibeti gyógyító művészet feltárja a lényeget, hogy a fizikai létezésben fejleszthető a lélek. Orvosaik szerint képesek vagyunk megtalálni a test, a szellem és a lélek egységét, egészségét. A szív megnyílik, a test legfinomabb energiáiban feltárul az őseredeti tudatosság és az ember megszabadul minden szenvedéstől, betegségtől.