2010. szeptember 4., szombat

Ősz van nyáron



Megvagyok, csak elrabolt a kert egy kis időre. Most is fogságban lennék, ha nem esne folyton az eső. Nagy a sár, alig haladunk a munkákkal.  Jövő héten érkezik egy csomó növény, jó lenne elültetni mindet időben. Füvesítek is hátul, ahhoz meg elég hideg van, na de fő a pozitív gondolkodás meg a vonzás törvénye, sűrűn mondogatom, hogy süss fel nap, süss fel nap:)

Kaptunk egy csöppnyi fügebokrot, nagyon szépen fejlődik, jövő héten megkapja a szomszédját, egy bőtermő áfonyát. Hogy ne unatkozzon ott magában. Lesz még málnánk, olyan, ami nem szúrós, még több ribizlink, kapunk eperpalántákat is, sok virághagymát, és gombatermesztéshez mindenfélét, kíváncsi vagyok, hogy sikerül majd.

Érik a szilva, folyamatosan szedegetjük, eszegetjük és aszalom, egészen jól sikerül, jó lesz majd télen viszakapni egy picit a napot. Aszaltam céklát is, víz hozzáadásával  jó  kis saláta vagy főzelék lesz belőle a télen. Még sosem láttam eddig aszalt céklát, meglátjuk, mire megyek vele. Majd megírom.

Holnap beszámolok a paleós tapasztalataimról, elég érdekesek.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon izgulok a paleolit tapasztalatok miatt:),
    A kis fügebokrot hagyjátok csak ott magában , nem fog unatkozni:) ha jól érzi magát, agresszíven terjeszkedik, kinyírja az áfonyabokrot! Mélyre nyúló gyökereivel képes egy meglett barackfa alól is kiszipkázni minden nedvességet. Déli oldal, napocska, fagy elleni védelem esetén pedig jól fogja érezni magát, és kétszer is terem ha meleg a nyár. :) Lila vagy zöld füge? Lila szebb, zöld finomabb.
    Paleolit tapasztalatokra nagyon kíváncsi vagyok..
    Pussz, Dorka

    VálaszTörlés
  2. Fogalmam sincs hogy lila avagy zöld. Zé lányától kaptuk, ő meg nem mondta. A levele zöld, az egyszer biztos:) A legvédettebb helyre ültettem, azt még nem tudom, hogy védjük meg a fagytól. Nem igazán a Bakonyba való növényke, magamtól nem ültettem volna, az biztos.

    VálaszTörlés
  3. Van esetleg javaslatotok, hogy hol szerezhetnénk be mi is gyümölcs bokrokat (ribizli, áfonya, feketeribizli).
    Köszönöm
    Edina

    VálaszTörlés
  4. Szia Edina, mostanában a Sieberztől és a Tujától rendelek növényeket, rendben megküldik, nincs semmi gond. Október végén érkezik majd az almafa, a naspolya, a málna és a piros ribizli, remélem egészségesek lesznek.

    http://sieberz.hu
    http://tuja.hu

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...