2010. szeptember 5., vasárnap

Paleo tapasztalatok

Hét hét után jól érzem magam, fogytam hat kilót mindenféle megerőltetés nélkül, sosem vagyok éhes. Na jó, néha igen, főleg este, mert alig vacsorázom. Energikus vagyok, jó a közérzetem, a laboreredményekre változatlanul kíváncsi vagyok, de majd csak októberben tudom meg, mi változott és mi nem.

Viszont nem paleózom keményen, mert néhány szabályát képtelenség betartani. Nekem, vega típusnak egyszerűen nem megy a korlátlan húsevés. Emiatt nem hagytam el a hüvelyeseket, szükségem van a babok és a szója fehérjéire, ezzel egészítem ki a napi étrendet. Eszem sajtokat és zabot, nagyon szeretem a zabpelyhet, a zabkását.

Úgy gondolom, hogy a telített zsírok nem használnak, ezért igyekszem a lehető legkevesebbet enni az ilyen ételekből. Párszor ettem sertéshúst - karajt például - de a jövőben nem teszem. Nem esett jól. Marad tehát a csirke és a hal, utóbbiból a busa, mert a tengeri halakban sok az ártó lerakódás, szennyezettek a tengerek, így aztán aztán nem tudom jó érzéssel enni.

A zabon kívül minden egyéb gabonát elhagytam - a kenyeret is -  zabliszttel habarom be a főzelékeket és vagy zabtejszínnel, vagy főzőtejszínnel. Nem eszem krumplit egyáltalán, sem rizst semmilyen formában. Odafigyelek az ételek glikémiás indexére, lehetőleg sok vízben oldódó rostot tartalmazó zöldféléket eszem, jóllakat, mellé a fehérjetartalmú bármi és garantáltan nem leszek éhes vagy öt óra hosszáig.

Megtanultam reggelizni, mert ezer évig csak gyümölcsöt ettem reggelire, és ez nem jó. Nem eszem sokat, de mindig fehérjét. Dr. Légrády nagyon jól és pontosan leírja a Tojáskönyvében

http://www.szamosmiklos.hu/tojaskonyv/

hogy miért is van erre szükség. Vagy három lágytojást, vagy egy kis dobozka tonhalat citrommal, olajjal, vagy szójasajtot (nem tofut, sajtot a bioboltból) reggelizem paradicsommal paprikával. Először nehezen ment, mára megszoktam.

Ebéd előtt fél órával eszem gyümölcsöt, közvetlenül a fél óra kocogás után. Nem tudok evés után gyümölcsöt enni, bár a paleo is és dr. Légrády is evés utánra ajánlja, de ezzel mélyen nem értek egyet. A gyümölcsnek nincs szüksége emésztőnedvekre, nem a gyomorban emésztődik, ezért legjobb, ha semmi mással nem keverjük, hogy szabad utat kapjon a gyomorból eltávozni, és ezt gyorsan meg is teszi. A dinnye és a banán kivételével húsz perc után már le is lépett, ehetünk bármit. 

Ebédre vagy halat készítek, vagy tofut, vagy egy-két szelet grillezett csirkemellet, vagy babot zöldséggel, salátákkal, mikor mi van, de biozöldségek, részben a kertünkből, részben Pannonhalmáról, Endrétől, a biogazdától.

Sem tízórai, sem uzsonna nincs, a vacsora is könnyű, általában gyümölcs - gyümölcsrajongó vagyok, sokat eszem - vagy zabkása. A zabkását mákkal és cukormentes szilvalekvárral pakolom meg, nagyon finom.

Amire még szükségünk van a fehérjén kívül, az a zsír. A paleós lányok óriási tévedésben vannak a zsírokkal - na meg a húsok mennyiségével - kapcsolatban. Büntetlenül nem ehet senki rengeteg telített zsírt, akkor sem ha állati, akkor sem ha növényi eredetű. Nem jó a kókuszzsír, sem a pálmazsír. A mangalica és egyéb sertészsír sem, de mert jobbat nem tudok, ha rántott húst készítek - ritkán - mangalica zsírban sütöm ki, tojással és zabkorpával panírozom. Az olajat ugyanis hevíteni tilos, maradna a ghí, de az is állati eredetű tisztított vaj féleség, így mindegy.  Jó a mangalica zsír, az legalább a miénk, magyaroké. Mindig előnyben részesítem mindenből azt, ami a környezetemben megterem, legyen az gyümölcs, zöldség vagy gyógynövény, ezért nem tudom teljesen magamévá tenni az ayurvéda tanításait, bár foglalkozom vele és vannak dolgok, amiket a mi éghajlati viszonyaink és az idevonatkozó evolúciós fejlődésünk mellett is hasznosítani tudok.

Ideális összetételű olaj a repceolaj lenmagolajjal keverve, az omega 6 és omega 3 aránya megfelelő. Utólag teszem hozzá mindenhez, még a pörkölthöz is. Valamelyik nap karfiolpörköltet készítettem tojással, leírom majd a receptjét, abban szerepelni fog, mit kezdek az olajjal. A többi olaj gyakorlatilag káros, mérhetetlenül sok omega 6 zsírsavat tartalmaznak, omnega 3-at nem, vagy alig. Így nem megfelelő az agyonfavorizált olívaolaj sem. Az olaj baja még, hogy gyorsan avasodik, ezért hűtőben érdemes tartani.

A vérnyomásom magas, ha nem szedek gyógyszert. De szedek évek óta, most annyira alacsony, hogy a fele gyógyszert már elhagyhattam, így 115/75/55 körül van. Utóbbi a pulzus, alacsony szerencsére az is. Szeretem a futógépet és szükségem is van rá, azt érzem. 

A fenti változtatásokkal tehát jól bírom az új életmódot, bár paleónak nem nevezném. Paleo lájtnak legfeljebb:)

10 megjegyzés:

  1. Szia Ildikó !
    Egy jó ismerősömtől kaptam szárított fagyöngy levelet, teának.Ő este összevágja, vízbe teszi , hogy ázzon, reggel meglangyosítja és mindenféle adalék(cukor, citrom,méz,stb nélkül )fogyasztja és finom íze van .
    Szívesen küldök le Tibivel a tejes Rézihez, hogy kipróbálhassátok ti is .ha van kedvetek......
    Egyébként vérnyomásra van :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Kata, nem tudom, mikor megyünk Rézihez, talán a jövő héten eljutunk végre. De jó lenne, örülnék, előre is köszönöm:)

    VálaszTörlés
  3. Bocs, csak erre jártam. Kellemes a blogod, jó olvasgatni...
    Súgni szeretnék: 1.-a mélytengeri halak nem szennyezettek (pl. makréla vagy egyes szabad-vízi lazacok). Nyugodtan ehetitek. A tenyésztett tavi halak sokkal problémásabbak (permetszer, gyógyszermaradékok, tápok stb)
    2.-én libazsírral sütök. Az is magyar és van olyan jó, mint a mangalica. Főleg olyan édes dolgokhoz jó, mint a palacsinta...
    szép napot holnapra is, üdv: ToTo

    VálaszTörlés
  4. Isten hozott, Toto!:) Nagyon nehéz ám hozzájutni pl. szabadvízi lazachoz. Amiket kapok, az tenyésztett lazac valamilyen halgazdaságból. De majd körülnézek makréla ügyben Veszprémben, hátha lesz.

    A libazsír finom:) Meg a palacsinta is, bár én most nem eszem tésztafélét egyáltalán, de sütni azért sütök az édesszájú uramnak:)

    Nézz be máskor is, örülök neked. Szép napot neked is! Tara

    VálaszTörlés
  5. Aha, értem! Lisztérzékeny vagy! Olyan van nálunk is, de kisgyereknek muszáj palacsintát sütni, főleg ha nem ehet kenyeret sem. Mi darált mandulával helyettesítjük a lisztet, tej helyett meg egy pici almalével. De víz is jó... (szigorú autista-diétán van!)
    Makrélát én a Tescóban szoktam venni, másutt még nem találtam. Nézd meg, szagold meg, hogy elég friss-e. Jó szokott lenni. Szabad vízi lazac konzervben van, nem olajos, saját levében, lecsöpögtetem és kis szalonnazsíron odasütöm. Sült hagymával, v. lecsó mellé, főtt karfiollal,stb. mindenképp finom! :)) Megnéztem a márkáját: Alaszkai Lazac /KING OSCAR/-saját lében. (213-165g). Pontosan nem tudom, most melyik multinál vettem, de ha szembejön, mindig veszek egy tucatot.(talán a Metróban???)
    Ha véletlenül találsz frisset valahol, ne felejtsd el feltenni, engem is érdekel! A halgazdaság pedig felejtős!!! BRRR:(((

    Minden jót :)) ToTo

    VálaszTörlés
  6. Köszi az ötleteket, megnézem majd ezeket. Meghoztad a kedvem a lazachoz:)A Tescoban láttam én is friss halat, meg is lepődtem, mert kaját eddig nem vettem ott, csak a cicámnak. Ott olcsóbb. Tudod, hogy van kis Tesco meg nagy Tesco? Itt a közelünkben, Zircen csak kicsi van, nincs hal, Veszprémben meg Győrben van nagy. A konzervekkel is bajom van, sajnos. Csak az olyan ételt szeretem, amit én készítek el:) Autista diétán mert autista? És diétáznia kell? Milyen az a diéta, ha nem baj, hogy erről kérdezlek? Palacsintát süthetsz sárgaborsó lisztből, az nem gabona és nagyon finom.

    Valószínűleg lisztérzékeny vagyok, és mostanában derült ki.

    VálaszTörlés
  7. Sokan lisztérzékenyek, csak nem tudják, aztán egy idő múlva kész a baj! És MINDEGYIK autista az! Az idegi tüneteket a glutén(gliadin)-kazein- lektin okozza, amit ők egyáltalán nem tudnak feldolgozni. A gabonakorpákban természetes védekező méreganyagok vannak, a tejfehérje pedig opiátokká alakul, mintha be lennének kábítózva. Sajnos a borsóliszt sem jó, minden hüvelyes, a szója meg a földimogyoró is kiüti az immunrendszert. Ezért a diéta. A barátnőmék kisebbik fia, autisztikus, nehezen született és megsérült... Nálunk csak egy orvost tudok, aki ezzel "gyógyít", bonyolult vér-labor vizsgálatokkal, orvosság nélkül. Már hatodik éve szépen fejlődik a kisfiú, egy év késéssel normál iskolába jár, jól tanul, és sokszor büszke arra, hogy ő különleges, mert mást eszik, mint a többiek...
    Jut eszembe: ez a doki ajánlotta, hogy bármilyen halat eszünk, nyugodtan fogyasszuk, csak a bőrét, fejét, zsírosabb részeket el kell dobni, ott rakódnak le a mérgek, ha vannak. A makrélát nem lehet tenyészteni, meg a szardíniát sem, ezeket csak halászni lehet. Tegnap este láttam az Auchan-ban makrélát és tenyésztett-lazacot is, szép volt, friss. Sőt, bár te nem szereted, lazac-konzervet is ott találtam, én nem félek tőle, mert bio. (Az ára is!)
    Nagy baj lenne, ha megkérdezném, hogy tudsz-e arról, hogy Zircen van e virágkötő tanfolyam? Nem akarnék keresztbe tenni senkinek, de ha nincs, már régóta gondolkodom, hogy tartanék ott egyet... De csak, ha véletlenül hallottál ilyesmiről, ne járj utána, annyira nem fontos!! (Én ezzel foglalkozom, amíg bírom.)

    A paleo is jó dolog. Jó, hogy rendeződik a vérnyomásod, nekem a mozgás mellett a sok Cvitamin is segített. Én táncolok, érdekesebb, mint a szobabicikli...

    Reménytelenül esik, rövid volt a nyár...
    Szebb hétvégét:))) ToTo

    VálaszTörlés
  8. Köszi a halas ötleteket, jól jött. Sajnos Auchan nincs a közelünkben, legalábbis én nem tudok róla. Talán a Tescoban is lesz.

    Nehéz lehet autista gyermekkel, nagyon melós ez az étrend. Nekem sokszor elég volt két szelet pirítós ebédre, most meg mancsolnom kell valamit mindig.

    Táncolni szoktam én is, a szobabringát nagyon utálom, most nincs is. Futópadon kocogok napi 30-40 percet, közben bámulok valamit a tévében, többnyire a Spektrumot vagy a TV Paprikát, elröppen az idő.

    Virágkötő tanfolyamról nem tudok, de ettől még lehet, nem Zircen lakunk, csak az a legközelebbi kisváros. Hívd fel az önkormányzatot, ők biztos tudják, szívesen segítenék én is, ha ismerősebb lennék Zircen de még csak egy éve élünk itt.

    Ne is mondd az időt, annyi munka van még a kertben, nem haladunk semmit sem. Neked is szép napokat!:)

    VálaszTörlés
  9. Igazad van, nem kell az evéssel sokat törődni. Annyi minden más érdekes feladat van. Ha nincs kedvem pancsolni, eszek egy csomó gyümölcsöt meg diót (néha megpörkölöm), és kész. De nekem könnyű, mert egyedül vagyok. Csak az ebeknek meg cicáknak kell főznöm minden nap, de az már automatikus. (Szerencsére mindig hasonlót esznek :)))-húst hússal)
    Láttam, két gyönyörű fehér pulitok van! Mit csinálsz velük, hogy ilyenkor ne legyenek hót-koszosak? Nekem egy rosszcsont komondorom van, de nem merem megfürdetni, félek, hogy megfázik! Csak lábat meg szakállt mosunk, hogy bejöhessen a lakásba, de restellem, ahogy most kinéz!

    Már hullik a bio-dió, felszedtünk egy kosárnyit, de a felét ki kell majd dobni, olyan rossz. Nálam más termény nincs, Kajtárka és üzletfelei mindent leamortizáltak!

    Jövő hétre sok napsütést jósolnak...
    Üdv, minden jót: ToTo

    VálaszTörlés
  10. Csak egy 11 éves shi-tzunk van, öreg pulim nem él már. Még most is hiányzik, tüneményes kutyus volt. Sár van itt is, ma vagy két órát túráztunk, felfedező úton voltunk két zuhi között, jó nagy volt a sár.

    Nekünk is elég jó a diótermés, az egyik fán kevesebb, a másikon több valamivel, de még mindig jobb, mint amire számítottunk. Még kitart a tavalyi dió, rengeteg volt tavaly. Szerencsére az állatkáim nem bántják a veteményest pedig nincs elkerítve. Teó kutyus okos, lehet beszélni vele, megtanulta, hova nem szabad menni:)

    Enyémek tápot esznek, azt tartom a legjobbnak. Nem szoktak betegeskedni. A cicus kajája sokkal drágább, mint Teóé, három kuttyot is el lehet tartani az árából. De már 15 éves, foga alig van, nem tudja már megenni a száraz tápot és vadászni sem tud, így aztán most elkényeztetjük:)

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...