2010. október 13., szerda

Akkor szüret





Bizony szüret, és szüreti felvonulás meg szüreti bál. Ezzel telt a szombat és nagyon jól éreztük magunkat. Sok aranyos szokás van új kis falunkban - ami persze csak nekünk új - ezek közé tartoznak a szüreti események. A főtéren összegyűlik a falu apraja - nagyja, ki népviseletben, ki bohókás jelmezben, ki kocsin, ki lovon és pár kedves invitáló szó után elindulunk, végig a falu összes utcáján, megállva néhány helyen verset hallgatni, néptáncot nézni.

A szőlősgazdák, akik már napokkal ezelőtt leszüretelték a szőlőt, asztalt kerítenek a kapu elé, van aki székeket, padot is tesz mellé és vendégül látják az arra haladókat. Volt ott mindenféle finomság: házi sütésű pogácsák, sajtos-sós sütik, édes tészták, sütemények, kolbász és szalonna, na meg jóféle házibor is. Így aztán érthető, hogy a menet nem haladt túl gyorsan, új falubélieket ismertünk meg és elfogadtuk a szíves kínálást mi is Zével. Én meg afféle gyümölcsevő módra néhol az asztali dekorációt kósoltam meg, abban volt a szőlő:)

A legalsó képen falunk vezérkarát láthatjátok: a fiatal csinos lány a polgármesterünk, jobbra mellette népviseletben a várkapitány, másik oldalán kedvenc informatikusunk, Tibor, ők mindketten a képviselőink sorát erősítik, bal oldalon meg Tibor felesége, Kriszti tologatja májusban született édes kisbabájukat, Botondot.

Délután, este a faluházat vette birtokba a nép, tánc volt ki meddig bírta, remek hangulat, mint mindig. Jó nagyon a közösség, szeretjük. Szeretünk itt élni, de ezt már írtam nektek:).

2 megjegyzés:

  1. Az őszi kirándulásaink során többször is belecsöppentünk ilyen kis helyi rendezvényekbe, szüreti felvonulásba. Sajnos legtöbb helyen, már csak a neve volt szüreti, mert a szőlőt csak színes szalagok, falevelek helyettesítették, ami azért kicsit elvette az igazi hangulatát. Számomra ez kicsit szomorú, de talán mégis az a lényeg, hogy az emberek próbálják a hagyományokat továbbvinni, vagy feléleszteni és kellemes élményeket szerezzenek az együttlét során. Szép napot Tara.)

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is csak dekorációnak volt szőlő, azt dézsmáltam meg:) A szőlőből bor készül, nem esznek túl sok gyümölcsöt a falumbéliek, azt tapasztalom. Szinte mindenből lekvár vagy befőtt készül.

    Nálunk nagyon sok a program. Ma közös megemlékezés, jövő pénteken idősek napja, novemberben bicskeszedés közösen (csipkebogyó), aztán tollfosztás (megkérdeztem, állatok nem lesznek csak sok toll) finom ételekkel és még csak ezután jönnek majd a decemberi programok. Elmegyünk szinte mindre, tavaly, bár új betelepülők voltunk, nagyon jól éreztük magunkat, mostanra meg már nagyon sok embert ismerünk.

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...