Ha egy legénynek szándékja vóna

Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegyében járunk, több, mint száz évvel ezelőtt. Jóféle a közösségi élet, a kisebb községekben mindenki ismeri egymást, de a nagyobbakban is egész falura való ismeretsége van mindenkinek. Az iskolában, a munkánál, az egy utcában vagy városrészben lakók, a katonatársak erős lelki kötelékkel fűződnek egymáshoz.

A legények komának szólítják egymást, ez már a kötelességekkel is járó barátságnak a kifejezése; az ilyen komaságot bor mellett fűzik még szorosabbra. Majdnem minden legénynek van egy legjobb komája, akár tűzbe-vízbe is készek menni egymásért, jó szolgálatot tesz az ilyen kapcsolat kocsmai verekedésnél. Az egykorú lányok is összetartanak, baráti csoportokban csivitelnek egymással.

Jó korán kezdik a fiatalok az érintkezést. A lányokat hamar viszik férjhez, tizenhat, mire eladósorba kerül, mire tizenkilenc lesz, már vénnek mondják. A legények is korán nősülnek, 16-18 évesnek már van szíve választottja, de a házassággal azért kivárják a katonaság végét. Már az egészen apró legénykék is eljárnak esténként a lányos házhoz a napi munka után. Beszélgetnek illedelmesen a szobában egy ideig, aztán a legény látványosan elköszön, a leány úgy tesz, mintha kikísérné. A tornácon vagy a kiskapuban megáll a legény, és elkezd diskurálni a jánnyal, suttogva, egymáshoz közel hajolva, arra igyekszenek, hogy minél jobban kiismerjék egymást.

Néha a legény három-négy házhoz is eljár, ugyanazon este sorra látogatja mindegyiket. Persze ahhoz megy először, akit a legjobban kedvel, van aztán a többi helyen neheztelés, sértődés, „ hun vót idáig?” . A lány szülei elnézik, szó nélkül hagyják ezt a kinti sutyorgást, csak arra vigyáznak, hogy baj ne legyen és hogy jól válasszon az a lány. Végre aztán a legények oda járnak, ahová nagyon lekötötték magukat, úgy hogy jó világ érkezett el, már borral is kínálják őket.

A lány egy legényt sem utasíthat el, mert abból roppant nagy sértés kerekedik, csak a viselkedésével mutathatja ki, hogy nincs kedvére a legény. A szegénylegény, ha tisztességes, nem szalad a gazdag, a módos után, hanem a meggondolt szavú, dolgost választja ha szegény is. A szegény szülő nem szól fia választásába. A gazdag szüle annál jobban megnézi, kifélét, mifélét választ a gyereke. A leány életének a férjhez menés a legfőbb eseménye, a házasságban vagy a mennyország, vagy a pokol várja. A tökéletes férj nem iszik sokat, nem kártyázik és nem bolondul a szoknya után. Az a szép páros élet, ahol megvan az egyetértés és otthon egymásban gyönyörködnek a házasok.

Ha már a legény meg a leány jól összebarátkoztak, a legén megpendíti a lány előtt, hogy neki „ szándékja vóna!” Aztán megbeszéli a dolgot a szüleivel s ha nincs semmi baj, a szülők felkérik az egyik rokont násznagynak aki, többnyire az apával együtt elmegy megkérni a leány kezét. Jövetelük nem titok a lányos háznál, járt már itt „susogóba” egy öregasszony, aki kitudta, odaadják-e a leányt. De akkorra a legény már kitudta magának, mit gondol a lány felőle, mert az utolsó estén, amikor találkoztak, almát adott neki. Ha azt a lány megette, akkor biztos, hogy szereti és hozzámegy. Ősi szokás ez, még Ázsiából hozták eleink s a török népeknél szokásban van máig. Azt tartják, hogy az alma megtermékenyíti az asszonyt.

Igen szívesen fogadják a becses vendégeket. Bor, egy kis harapnivaló mellett megbeszélik a kézfogó napját is, majd jegyet ad egymásnak legény s leány. A legény pénzt, a saját sorsához illőt, a leány pántlikát, fenntartván ezzel az ősi szokást, amely még abban az időben kezdődött, mikor rabolta vagy vette magának a legény a feleséget. A jegyváltást a jegybenjárás követi, majd a lakodalom. Nagyon izgalmas a lakodalomra való készülődés és maga a lakodalom is, egyszer talán majd azt is elmesélem.