2009. március 2., hétfő

A nő és a tao


Aprócska koromtól nagyon szeretek olvasni. Hozzátartozik a napjaimhoz, sem a tévénézés, sem az internet nem tud elrabolni az olvasástól. Legfeljebb megkönnyíti a dolgomat, könnyű és gyors netről rendelni és teszem is gyakran.

Jó lenne egy igazi nagy könyvtár, de azért az keveseknek adatik meg. Sok könyvem van, de nem elég. Minél több van, annál többet szeretnék. Könyvtárba járni jó, de az igazi jó könyveket nem nagyon akarom visszavinni, pedig ugye muszáj. Az új könyvek meg...kell az az illat. Elbűvölő. Nekem, de tudom, másnak is.

Maitreyi D.Piontek könyvét ajánlom minden olyan nőnek, aki vonzódik a keleti kultúrához, filozófiához, de azoknak is, akik egyszerűen csak a legteljesebben szeretnék megélni nőiességüket, női mivoltukat, egészségesnek és szépnek akarják tudni magukat.

Manapság a nők gyakran megfeledkeznek belső erejükről, és a pasikat akarják utánozni. Ez azonban gyengíti a női testet, és kibillenti a nőt az egyensúlyából. Nekünk nőknek meg kell tanulnunk megérteni, hogy belsőleg erősek, külsőleg viszont lágyak és puhák vagyunk, hiszen éppen ettől vagyunk szépek. A lágyság és a puhaság nem hiba. Egy régi kínai mondás így szól: " Mi marad meg tovább a testnek: a puha nyelv, vagy a kemény fogak? "

A nőknek nem kell hasonlítaniuk a férfiakhoz - ne is akarjunk hasonlítani hozzájuk. Az a feladatunk, hogy felfedezzük a nő valódi természetét. Pontosan erről szól a könyv. Segít abban, hogy megismerjük magunkat, ne hátrányos adottságnak, hanem erőnek érezzük gyengeségünket.

7 megjegyzés:

  1. Kedves Tara,
    köszönöm megtisztelő figyelmét a blogom iránt.
    Éppen a napokban kezdtem keresgélni magam is újabb olvasnivaló blogok után - az Ön blogja tehát nekem "házhoz jött".
    Másik blogját (finom falatok) — remélem, hogy nem bántódik meg — nem jelölöm a rendszeresen olvasott blogjaim közé, mert nem szeretek főzni (s valószínűleg emiatt), a receptek teljesen hidegen hagynak.
    Üdvözli Magyar Viviana.

    VálaszTörlés
  2. Tegeződjünk nyugodtan, az az internet nyelve. A finom falatos blogot magamnak írom, de nem zárom el mások elől sem, nézegetik.

    Isten hozott nálam!

    VálaszTörlés
  3. velem a'szem baj van. tán sicológusho' es kén fordulnom: nem tartom magam igadzi férfinak, +'ha négy nagykorú gyerekem es van, s a hímnemű boldogító potenciámmal sincs még 1előre baj. de velem +'is baj lehet, mer' nem tartom magam igadzi férinak. lehet, h. - hasonlóan más nyomulásokho' - má' annyira erős a feminista nyomás is, h. ez okozza az azonossági problámáim? mer' se azt nem t'om, h. tkp. miyen nemzethö' tartozom (ha se magyar nem lehetek, se tót nem akarok lenni, a palóc meg még nem elismert s hivatalos magaskultúra) + se azt, h. miyen hitű vagyok, mer' pápistának keresztelének s bérmálának, de konfirmáltam es a nyakas kálomista Tompa tempromába' + ateista is vagyok + a taoizmus + a buddhizmus es rokonszenves.. nem foytatom. ott kez'tem .., v. inkább foytatomm, h. nem xetem igadzán, ha túlhangsúyozzák a szerepeket, végtére is csak xepek. kibóvónak érzem a nemi szerep hangsúyozását, túlkompenzálásnak, vmi tágabb társadalmi baj tünetinek. legyen a természetes, végezze becsülettel ki-ki a dolgát, tegye azt, amit szeretne, de tisztelelje a másik méltóságát, neveljen gyerekeket, gondoskodjék a családjáról, főzzön, mosson, mosogasson, takarítson, vágjon, hasogasson fát, ásózzon, szántson, kapáljon, kaszáljon, vakoljon, cserepezzen, bókoljon, kacérkodjon stb. stb. persze vannak, mit a férfiak nem tudnak, a nők meg tán gyöngébbek, de ezen kívül homogenizáció lenne, ha vki a másik nem hagyományos föladatit is végzi? baj, hogy pelenkáztam a gyerekeket, főztem rájuk, mikor nem vo't mellettem asszony, vagy mikor a lyányom kaszált vagy hasgatta mellettem a fát, mikor én cirkulázám? én nem kértem, sőt kergettem, de azér' örültem neki. kedves hölgyösmerősim: tudnának ajánlni vmi ócsóbb lélekgyógyászt. iszonyú lelki problémáim kezdnek lenni, hogy nem tudom, tkp. miyen nemű, nemzetű, hitű stb. embör is vó'nék. hálást köszönöm segítőkészségük, mi tán szintén nem igadzán férfias vonás, s minden jóut kívánok minnyájuknak maradva tisztelettel Önök iránt
    Tibi

    VálaszTörlés
  4. +kérdhetem +', h. kié az az indián kinézetű, tán magát kissé a kelletinél jobban is kellető csajocska a képen? heyesbítek, azt akarám írnya, kérdni: ki fösté?
    mer' .. igazán guszta.

    VálaszTörlés
  5. Nem rólad szól a poszt, sem a könyv, Sat. Te nagyon is helyén kezeled a dolgokat, de nincs ez így mindenkivel és alig hiszem, hogy ne értetted volna meg azt, amiről írtam. Én is vágok fát, mégsem lettem férfi, a kedvesem pedig elmosogat, kávét főz és csodálatos verseket ír nekem, mégsincs benne semmi nőies. Másról van szó, de mert tudom, hogy érted, nem magyarázok semmit sem. A csajszi pedig csak egy fotó a netről, jártomban-keltemben nyúltam valahonnan.

    VálaszTörlés
  6. ha a Kedvesed nemcsak Néköd írna verset, szívest elolvasnám.. de azér' semmi vész, ha kizárólagos.
    tudom, hogy vannak nagyon érzékeny, különleges körülményeket, figyelmet s gondozást igénylő értékes virágok

    a többi, jól sejtéd, csak tréfa akart lenni /beleértve azt a nagyon ügyes, ösztönökre s divatra rájátszó, a giccs határán billegő üzleti közkincs föstött nőt is - ami különben vmi ami föstőnőé tán, de ténleg nem font. - jól +él

    kösz mindent s minden jóut
    x
    stb.

    VálaszTörlés
  7. Akkor a kedvedért a következő posztba beteszem a legutolsót, amit most kaptam.

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...