2010. március 17., szerda

Magtejek, magtejfölök


Azoknak ajánlom, akik egyáltalán nem szeretnének vagy nem tudnak tejtermékeket fogyasztani, ilyen - olyan okokból.

Vannak általános tudnivalók: legalább 500 wattos turmixgépet használjatok, ezek már akkora fordulatszámmal dolgoznak, amivel a kemény dióféléket is krémesre lehet turmixolni.

A turmixolást úgy kezdjük, hogy a magokra kezdetben csak a végleges folyadékmennyiség felét öntjük, aztán apránként töltjük fel. Jobban szereti így a gép.

Pici, de tényleg pici sót akkor is tegyünk bele, ha édes tejre van szükségünk, jobban kihozza a konkrét alapanyag ízét.

A receptekben az 1 csésze mennyiség mindig 2,5 decilitert jelent, éppen ennyi fér a mércés csészémbe, ezt használom, nagyon jó szolgálatot tesz.

Tejek magból, szójából, rizsből

1 csésze mandula vagy kesudió, vagy főtt szójabab, vagy főtt barnarizs, vagy dió, 1/2 teáskanál só.

1 csésze vízzel kezdjük a turmixolást, majd apránként még 2 csésze vizet adjunk hozzá.

Kölestej

1/4 csésze blansírozott (héjától megfosztott) mandula, 1 teáskanál méz, 1/2 mokkáskanál só, 1 csésze forró főtt köles, 1/2 teáskanál frissen facsart citromlé, 1 tasak vaniliáscukor (ha édes tejet készítünk).

Mandula-napraforgó tejföl

1/2 csésze blansírozott mandula esetleg dió, 1/2 csésze tisztított bio napraforgómag, 1 közepes nagyságú főtt burgonya, 1-2 teáskanál citromlé, 1 teáskanál só, 1 cseppnyi méz, 4-5 evőkanál liszt.

Annyi vizet adjunk hozzá, amennyivel a turmixgép kényelmesen kever.

forrás: Nagy Zsuzsa füzetkéi

6 megjegyzés:

  1. Hello,

    klassz a blogod :o) Csak sajnos néhol nehezen olvasható a vastag, fekete betű - az egyébként szép - háttéren :o( Persze, lehet, hogy ezzel csak nekem van gondom ... ;o)

    Szép napot!

    Kata

    VálaszTörlés
  2. Szia Kata, köszi:) Olvasható az, ha használod a görgetősávot. Olyan szépen megcsinálta Zé, a zuram a hátteret, hogy nincs szívem megváltoztatni. Inkább a világos helyre görgetem mindig a szöveget, úgy jól olvasható. Más monitoron nem tudom hogy néz ki, nálunk laptopon is meg az én nagy gépemen is jó.

    VálaszTörlés
  3. Hát, persze görgetve megy a dolog, dehát ízlések és pofonok :P ;o)

    VálaszTörlés
  4. Lentebb írtad, hogy kimentek az erdőbe rügyet enni. Csak úgy felnyúlsz eyg egy fára, és bekapod:-)? vagy hazaviszed és rászórod valamire, salátára erre arra? Gondolom a rügy is olyan mint a csíra, koncentráltan tartalmazza a tápanyagokat. De melyik ehető, melyik mérgező? És milyen ízű?

    VálaszTörlés
  5. Lányok nektek miért kék a nevetek, nekem meg miért zöld?

    VálaszTörlés
  6. Nagyon finom a rügy. Csak letöröm és megeszem. És csak olyan növényét, amit felismerek. Galagonyát, akácot szoktam enni főképp, itt azonban a galagonyával még bajban vagyok, nem ismerek minden egyes növényt úgy, mint a szigeten. Előbb meg kell ismerni a környezetünket, utána lehet rügyeket enni. Virágot enni könnyebb, felismerhetőbb.

    Nekem is zöld a saját nevem:)

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...