2010. március 19., péntek

Megint betegeskedünk


Nem mi, hanem Teó, de vele együtt mi is, minden percben figyelni kell rá, nehogy kiszedje a varratokat. Na de hol is kezdjem. 2007-ben térdkalács ficam műtétje volt, a fenti kép a műtét után készült, ahogy hazaértünk vele, még a régi házban. Valamivel egyszerűbb volt akkor a helyzet, mert begipszelték a lábát.

Most ugyanazon a térdén szakadt el az elülső keresztszalag, azt kellett műteni. Tegnap estünk túl rajta Győrben, egy állatklinikán, nem tudtunk visszamenni sajnos Gödre, Muka doktorhoz, aki az ilyen műtétek specialistája és aki a korábbi műtétet csinálta, túl nagy a távolság és többször kellett volna felmennünk még ha nem lépnek fel komplikációk, akkor is, nem vállaltuk. Teó elég rosszul tűri az autózást és négy óra oda meg ugyanennyi vissza ki tudja, hány alkalommal - sok.

Most nem gipszelték be műtét után, be sem kötözték, látszik a vágás és a varratok, és egy gallért kapott. Még aludt a műtőágyon mikor behívtak bennünket, hát mit is mondjak. Sokkos állapotba kerültem a látványtól, ami nagyon vicces amúgy, nem fogtam fel, mit beszél az orvos, csak azt hajtogattam, hogy ezt az izét vegyék le róla. Nem lehet, mondta a doki, ki fogja szedni a varratokat magának és az rossz. Nagyon nehezen nyugodtam meg.

Hazaérve még aludt jó sokáig, takargattam, rázta a hideg. Aztán este, elég későn, ébredezni kezdett. Fogalma sem volt, hol van, vagy mi az, ami a nyakát merevíti, nagyon ügyetlenül mozgatta a kis fejét a gallérral. Nem tudott még felkelni, de visszafeküdni is csak a segítségemmel. Közben azt éreztem, hogy a kemény műanyag gallér széle vágja a nyakát, rémesen idegesített az egész, annyira, hogy lesz, ami lesz, én bizony leszedtem róla. Majd vigyázok rá és kész.

Nem is aludtam valami sokat, olvastam, aztán szundikáltam, minden moccanásra felébredtem, de nem piszkálta a sebet. Reggel felkelt, három lábon imbolygott ki a kertbe, a dolgát elvégezni kis elesett kutyám.

Hát így vagyunk most. Itt a jó idő, megmetszem ma a rózsáimat, elültetjük a kökényt és a galagonyát, összerakjuk a komposztot. Teót kiteszem ágyastól a teraszra, vagy a közelembe, ahol éppen leszek, hogy figyelni tudjam. 10 nap múlva varratszedés, addig kell csak minden percét vigyázni. 10 nap szobafogság, hat hét mozgáskorlátozás, három hónap a teljes gyógyulás - mondta a doki. Túléljük. Gallér nélkül, csak azért is.


3 megjegyzés:

  1. Szorítok! Kitartást vele! Nehéz egy kutyánál megakadályozni gallér nélkül, hogy ne rágja, szakítsa föl a sebeit. Még jó, ha csak nyalogatja. Az a gyógyulás miatt is kell tán. /Az előbbit is a sebgyógyulást kísérő viszketés váltja, de rosszabb esetben a seb elfertőződési, gennyezési miatt is lehet. Sok mindent képesek túlélni a kutyák. A mi Vuvunk azonban sajnos mégse élte túl, mikor valahol fölszakadt a teljes fél oldala /vagy valaki fölszakította), hiába varrták össze. Gyönyörű kuvaszszuka volt. A feje fölé tett fehér téglára a neve mellé, amit a félévés Virágtól kapott, azt írám: A leginteligensebb kutya.
    De erről a'szem, má' mesélék: Vuvu

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Sat. Számolgatom a napokat, mennyit kell még aludni a varratkiszedésig:) Éjjelre visszatettük a gallért, nappalra levesszük. Így most jó, nincs semmi baj vele, nem bántja a sebet.

    Sajnálom a kutyusotokat:) Olyan szomorú dolgok ezek. Nálunk is aktuális most egy kutyustörténet, Horányban, talán írok is róla majd.

    VálaszTörlés
  3. Jobban van már a kutyka?
    Varratok?Remélem nem szedegette ki...

    (nekem már jött szét varratom, mert tüsszentettem, aztán röhögtettek,és nagyon rossz volt. úgyhogy nem kívánom senkinek...)

    A cica gyógyítgatja? Olyan érdekes... ha beteg valaki a csládban, vagy csak nagyon kétségbeesett vagy rossz kedve van, akkor vele alszik a macska. valahogy megérzi... Fájt a kisfiam füle, odabújt mellé Zaza,dorombolt neki, szeretgette. mintha gyógyítgatná.. Valamelyik nap meg összekaptunk valami szamárságon a férjemmel, és bőgtem éjszaka csendben.. A cica azt se tudta hogy vidítson fel, de nem mozdult mellőlem, a dorombolására aludtam el.

    Ja! van egy kérdésem, találjátok ki mennyi pénzt kérnek egy kiló csicsókáért a piacon a paraszt-nénik.Tipp?

    Annyit elárulok, hogy azért vettem egy fél kilót, kipróbálás céljából, most fogom megpucolni. csupa girbegurba.

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...