2009. február 24., kedd

Csapdában az emberiség


Mayer Amschel Rothschild nem az első zsidó volt, aki keresztény közegben magasra kapaszkodott. Nem is ő volt az első pénzember, aki nemzetközi arányokban gondolkodott és működött. De ő volt az első, aki a mindenható Pénzt politikai manőverekre használta fel, a politikát pedig a Pénz halmozására, és mindkettőben teljesen gátlástalan volt. Számára egyedül a Pénz volt fontos, és az ezzel elérhető hatalom. Az uralkodókat és általában a politikusokat megvetette, bár ezt nyíltan nem mutatta. Neki tulajdonították a mondást: "Add meg nekem a hatalmat, hogy egy ország pénznemét kontrolláljam, és nem törődöm azzal, mi történik a kormányban és a parlamentben." Életében nem volt képes ezt az elvét megvalósítani, de fiai családi hagyományként megőrizték, és idővel sikerre is vitték.

Térjünk vissza a napóleoni időkhöz. A legnagyobb fogásra Nátán tett szert. A Rothschildok nemcsak tudták, hanem be is bizonyították, hogy az idő: pénz. Anglia és Franciaország között párját ritkító futárszolgálatot alakítottak ki. Az egyik ilyen útvonal, melyet egy gyorsjáratú hajó rövid idő alatt tett meg, Ostendet kötötte össze Folkstone-nal. A hajó kizárólag a Rothschildok futárját szállította, a hír pedig, amit vitt – a waterlooi csata kimenetele volt. Természetes, hogy így a Rothschild futár sokkal hamarabb – nyolc órával korábban – adta át a hírt, mint Wellington hírnöke. Mi történt ez alatt a nyolc óra alatt? Mire használta Nátán Rothschild ezt az időt? Titokban közölte az angol kormánnyal a kétszavas álhírt: Napóleon győzött. És ennek hatására Rothschild nem vásárolt, hanem eladott állami értékpapírokat. Vajon miért?

Rothschild tudta, hogy a birtokában levő állami értékpapírok árfolyama a szerint fog alakulni, hogy Anglia nagy vállalkozása, a Napóleonnal szembeni háború győzelemmel vagy kudarccal végződik-e. Tudta: angol győzelem esetén az angol állami értékpapírok rövidesen igen keresettek lesznek. Más ilyenkor vásárol – ő elad. Áll a londoni tőzsde egyik oszlopánál – azóta nevezik azt Rothschild oszlopnak – és csak elad. Nem mindennapi esemény, hogy a híres bankár tömegével ad el kötvényeket; tudnia kell valamit, gondolják mások. A csatát biztosan elvesztették az angolok, a kötvények semmit sem érnek. Mások is kezdenek eladni.

És akkor, amikor a kötvények árfolyama mélyponton volt már, Rothschild egyetlen intésére megbízottai az eladási ár töredékéért felvásárolták az összeset. Mire megérkezett a hivatalos hír a háború tényleges kimenetelésről, az angol győzelemről és a tőzsde magához tért – Nátán Rothschild ez alatt a nyolc óra alatt felvásárolta az államkötvények többségét töredékáron és iszonyatosan meggazdagodott.

Később Nátán vezette a Rothschildok és üzlettársaik offenzíváját az akkor még ifjú óriásnak tekintett Egyesült Államok központi jegybankjának megkaparintására is. Alexander Hamilton javaslatára a Kongresszus 1791-ben létrehozta a Bank of the United States-t, mint magánvállalkozást. Az akkori alelnök, Thomas Jefferson, minden idők legbölcsebb és legelőrelátóbb amerikai államférfija, élesen ellenezte a javaslatot, mondván, hogy a nemzeti valutának egy magánkézben lévő központi bank rendelkezésére bocsátása "nagyobb veszélyt jelent a nép szabadságára, mint egy a határokon álló hadsereg." A bank tevékenysége sokban igazolta Jefferson félelmét, és mikor húszéves működési engedélye 1811-ben lejárt, a Kongresszus nem újította meg azt. Az európai bankok, elsősorban a Rothschild-ház egyre erősödő és megfelelő pénzügyi manőverekkel alátámasztott nyomására azonban az amerikai törvényhozás 1816-ban újra megalapította a Bank of the United States-t, ez alkalommal még szélesebb jogkörrel és szorosabb kormánykapcsolatokkal, és most már a Rothschildok ellenőrzése alatt.

Időközben javában folyt a bécsi kongresszus Európa újrarendezésére, és az ott felállított új hatalmi rendszernek, a Szentszövetségnek szintén pénzre, sok pénzre volt szüksége, amit ismét a Rothschildok szolgáltattak busás haszon mellett. Ismételten talpra állították a bécsi császári kincstárt, és ugyancsak ők folyósítottak hatalmas államkölcsönöket a hosszú háborúk után súlyos anyagi gondokkal küszködő porosz királyságnak, ami ismét rendkívül nyereséges volt számukra. A porosz kapcsolatok ápolására a legmozgékonyabb testvér, Kalmann gyakori látogató lett Berlinben és Potsdamban. A Rothschildok csillaga most már magasan fénylett Európa egén.

Hasztalanul szorgoskodtak azonban a Rothschildok a számukra oly jövedelmező európai hatalmi rendszer fenntartásában, a zsarnokok béklyójában vergődő népek szabadságtörekvéseit nem lehetett örökké féken tartani. 1830 júliusában forradalom tört ki Párizsban: a király egész minisztériumával együtt elmenekült, és a hatalmat a liberális gondolkodású orleánsi herceg vette át. A párizsi por ugyan rövidesen elült, és a Rothschildok gyorsan köpönyeget váltva sikeresen újraszervezték franciaországi érdekeltségeiket az új király, Lajos Fülöp mögött. Az újabb francia forradalom azonban kiengedte a szellemet a palackból, és azt már nem volt olyan könnyű visszaparancsolni. Európa-szerte liberális mozgalmak ütötték fel fejüket, itt-ott forradalmakba és szabadságharcokba is torkollva, és a Metternich által oly gondosan ápolt európai hatalmi rendszer megrendült.

A konzervatív reakciónak sikerült ugyan véres katonai és rendőrakciók árán a rendet helyreállítani, de már nem volt minden a régi. Európa uralkodóinak viszketni kezdett a nyakuk. A Rothschildok sem ülhettek olyan biztonságosan pénzeszsákjaikon - a Metternich-rendszer fennmaradásában nem bízhattak többé.

Nem voltak még elég erősek ahhoz, hogy nyíltan színre lépve pénzhatalmukat közvetlenül politikai birodalommá alakítsák át, de időszerűnek látták, hogy ebben az irányban tegyenek egy átkaroló mozdulatot a mit sem sejtő emberiség ellen. Fegyvertársi rangra emelték a korábban is általuk szított és pénzelt szabadkőműves mozgalmat, és azzal egybefonódva megkezdték a fennálló politikai és társadalmi rend lebontását.


Nem részletezem a történetet tovább. Rothschild Nátán még 1836-ban meghalt (állítólag fivérei mérgezték meg, mivel apja végakaratát megszegve, üzleti érdekből felvette az anglikán vallást és megkeresztelkedett), de fia, Lionel, tovább vezette a londoni bankházat, és az apja társadalmi elképzelését folytatva, 1858-ban a City of London (London üzleti központja) egyik képviselőjévé választatta magát az angol alsóházban. Az ő fia, Nathaniel pedig már baronet ranggal választatta meg magát ugyancsak képviselővé, majd 1885-ben, mint az első zsidó lord, a Lordok Házának is tagja lett.

Hasonló társadalmi és politikai sikereket ért el Rothschild Károly (Kalmann) ugyancsak Károly nevű fia, aki a gyermektelen Amschel halála után a frankfurti anyaház feje lett, és összeköttetései révén a porosz Herrenhaus (felsőház) életfogytiglani tagságát is elnyerte.

A Rothschild-ház szervezte meg és irányítja mindmáig a Londoni Klub (hivatalos nevén London Acceptance Council) néven ismert, 17 nemzetközi bankból álló tőkés tömörülést is, mely előre látva az angol birodalom lehanyatlását - melyet az évtizedek távlatából nézve tevékenyen elő is mozdított - a múlt század második felében megkezdte az Egyesült Államok pénzügyeinek behálózását a New York-i Wall Streeten létesített és nagy sietséggel kiépített tőkés hadállásain keresztül.

Innen, a Wall Streetről indult ki és folyt a kampány az amerikai jegybank létrehozásáért és az amerikai nemzeti valuta, a dollár kibocsátásának jogáért. A Wall Street világuralmára irányuló, jól átgondolt manőverek végrehajtásához a Rothschild-háznak és amerikai szövetségeseinek természetesen hasonló elképzelésekkel és tőkével rendelkező társakra is szükségük volt, és ilyeneket már a művelet első, előkészítő szakaszában sikerült is találniuk. Első és legfontosabb volt ezek közt a Rockefeller dinasztia, akik családi kapcsolatra is léptek a Rothschildokkal. (A Rockefellerek nem voltak zsidók, német eredetű baptista család voltak, akik az amerikai kőolajtermelés és kereskedelem monopóliumának megkaparintásával tettek szert fantasztikus vagyonra.)

A nagy szívóssággal és körültekintéssel folytatott kampány az amerikai dollár kézbekerítéséért 1913 végén el is érte célját. Az idegen tőkések által felállított "amerikai" jegybank 1914. november 16.-án kezdte meg működését. Jóllehet a törvény kikötötte, hogy a bank első igazgatóit az Egyesült Államok elnöke nevezte ki, Woodrow Wilson elnök későbbi elmondása szerint neki csupán egyetlen igazgató kijelölésére volt lehetősége, a többieket a jegybank részvényeit birtokló nagy New York-i bankok - gyakorlatilag mind Rothschild és Rockefeller-érdekeltség - nevezték ki. Így kaparintották meg a Wall Streeten tömörült nemzetközi bankárok a világhódítás minden fegyvernél hatékonyabb eszközét, az amerikai dollárt.

A dollár fölötti egyeduralom megszerzésével egyidejűleg a Londoni Klub megkezdte az Egyesült Államoknak világhatalommá való emelését az I. világháborúba való beléptetésével és az európai politikába való, egyre fokozódó beavatkozásával. Mindez nem az Egyesült Államok népessége, még kevésbé az európai demokráciák "megmentése" érdekében történt: rövid távon a Wall Street-i pénzmágnások mesébe illő meggazdagodását, hosszú távon világhódító terveik megvalósítását szolgálta.

Az I. világháború pénzügyi "terülj asztalkám" volt a Wall Streeten tömörült nemzetközi bankárok számára, de politikailag, társadalmilag katasztrofális következményekkel járt az amerikai nép létérdekeire nézve. Ettől fogva az Egyesült Államok a bankárok irányításával visszavonhatatlanul elkötelezte magát a földkerekség rendőrének és mentőangyalának szerepére, aminek árát ez a tehetetlen óriás egyre növekvő mértékben vérben és aranyban volt fizetni kénytelen. És a rövid győzelmi mámor után sokasodtak a belső gazdasági bajok is. A háború és annak a Wall Street által biztosított kimenetele azonban még tragikusabbak voltak Európa nemzetei számára, mert miután a bankárok az antant hatalmakat győzelemre segítették, a zsoldjukban álló szabadkőműves angol és francia politikusokkal olyan békediktátumokat kényszerítettek a vesztesekre, melyek eleve magukban hordozták egy következő világégés csíráit.

A Londoni Klub nem csupán egy újabb világkatasztrófa melegágyát vetette meg, hanem az első világháború előtti évekhez hasonlóan, pénztömegeinek gondos bevetésével elő is készítette a másodikat. A világuralmi hadjáratukat immár az Egyesült Államokból folytató bankárok egyszerre kettős offenzívát indítottak az akkor még az egész világ szellemi és gazdasági erőközpontját képező Európa ellen: minden erejükkel folytatták a kontinens teljes szétrombolására irányuló, már a francia forradalom előtt megkezdett és azóta lankadatlanul folytatott aknamunkájukat, és ugyanakkor Oroszországban uralomra juttatták a bolsevista tömeggyilkosokat, hogy általuk Európa többé-kevésbé még kereszténynek maradt népeinek megadhassák a végső tőrdöfést, és egyben biztosítsák a Wall Street számára az orosz birodalom gigantikus természeti kincseit és energiaforrásait, mint egy későbbi időpontban maguktól ölükbe hulló érett gyümölcsöket.

Mielőtt azonban e kettős offenzíva csúcspontjaként a második világégést kirobbantották volna, az előre gondolkozó nemzetközi bankárok szükségesnek látták egy újabb mesterséges "pénzügyi válság" létrehozását, melyből "okulva", a leendő háború végén hálójukat még szélesebb körökre kiterjeszthetik. Ezúttal már egészen nagy vadra vadásztak: az egész emberiséget vették célba, ezért a válságnak is világméretűnek kellett lennie. Az 1929-es világválságról olvashattok A pénz nagymesterei című írásomban, nem írok róla most.


A II. világháború végén már Amerika rendelkezett a porban heverő Európa fölött, és miután azt szovjet szövetségesével a bankárok által gondosan előkészített és mindkét oldalon beépített "tanácsosaik" révén előre egyeztetett csúcskonferenciákon kettéosztotta, a kontinens nyugati, értékesebb felét saját politikai, katonai és gazdasági hegemóniája alá vette. A végcél azonban egy globális méretű, színleg az Egyesült Államok vezetése alatt működő, de valójában a bankárokkal egybefonódott nemzetközi szabadkőművesség által irányított és minden tevékenységében szigorúan ellenőrzött világbirodalom kiépítése volt. (Lásd többek közt Mónus Áron: "Összeesküvés: A Nietzschei birodalom", több kiadást ért meg.) Ennek a hatalmi politikának szerves része volt a Londoni Klub ellenőrzése alatt álló Wall Street-i tőkés központnak az egész világ pénzgazdálkodási irányítójává tétele és ezzel párhuzamosan az amerikai dollár központi valutává, vagyis minden nemzetközi pénztranzakció elszámolási alapjává emelése.

Két nemzetközi ikerszervezetet hoztak létre, a Világbankot (World Bank), teljes nevén Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank, és a Nemzetközi Valutaalapot (International Monetary Fund), melyek valódi célja a Wall Streeten tömörült pénztőke uralmának az egész földkerekségre való kiterjesztése volt. Ennek hathatósabb megvalósítása és egyben világpolitikai mezbe öltöztetése céljából a két szervezetet egyidejűleg szintén a Wall Street által sugalmazott és nagymérvű anyagi támogatásával sietve létrehozott Egyesült Nemzetek Szervezetébe ágyazták be, mint annak "szakosított intézményeit". A Világbank névleges célja az volt, hogy hosszú távú hitelekhez juttassa azokat az államokat, melyek a világégés rombolásai után sürgősen rászorulnak az ilyen segélyre. A Nemzetközi Valutaalap a nemzetközi fizetések rövid távú egyensúlyhiányait - más szóval: a tagok ideiglenes fizetési nehézségeit - hivatott finanszírozni, a különböző valutaárfolyamok stabilizálása érdekében. Ekkor vált teljessé világszinten az adósságháló, melybe a mindenható Pénz Wall Street-i urai az egész emberiséget be akarták fogni. Meyer Amschel Rothschild nagy álma megvalósulhatott. A többit tudjuk, tapasztaljuk, a gyümölcs beérett.

Forrás: Endrey A., dr. Vadászlaki I. írásai

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése