2009. február 2., hétfő

Szent István, az Adria Titanicja


1915-ben készült el a minden haditechnikával felszerelt Szent István csatahajó, amely az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hajóosztályát képviselte. Évekig a pulai kikötőben tartózkodott hadgyakorlatokon, és a város légvédelmében vett részt. Különös helyzet volt akkoriban az Adrián: ha a Monarchia flottája kifut, az Antant azonnal támad. Viszont ha nem fut, a jelenléte akkor is fenyegető, emiatt az Antant nem merészkedett osztrák-magyar felségvizekre.

1918. június 9-én éjjel indult első bevetésére a Szent István testvérhajója, a Tegetthoff és több torpedónaszád kíséretében. A kísérőhajók feladata az ellenséges torpedónaszádok távoltartása volt. Azaz lett volna, mert másnap hajnalban a Premuda-szigettől délkeletre két olasz „motorcsónak” – úgy tudjuk teljesen véletlenül – felfedezte az osztrák-magyar hajórajt, és kijátszva az őrhajók éberségét 500 méterről két torpedót lőtt a Szent Istvánra. Mi történhetett? Hihetetlen véletlen? Az őrszemek figyelmetlensége? Nem tudjuk biztosan, de óriási hiba volt, hogy a két, szó szerint csónak méretű olasz jármű ilyen közel juthatott a Szent Istvánhoz. Ráadásul lerázták az üldözésükre indult torpedónaszádot és sértetlenül hagyták el a helyszínt – máig az olasz flotta napjaként ünneplik ezt a napot.

A Szent István felborult, majd elsüllyedt. A monarchia népeiből álló, teljesen vegyes nemzetiségű tengerészből 89-en veszítették életüket, köztük 41 magyar. Az 1056 matrózból és 38 fős tisztikarból álló legénység többsége megmenekült. A Szent István kettétört, így ért a fenékre. Orra az iszapba fúródott a hetven méter mély vízben. Ezért, és mert a roncs 90 éve rozsdásodik a víz alatt, fel sem merült, hogy kiemeljék.

Pár hónapja kutatja egy magyar-horvát, katonai és civil búvárokból alakult kutatócsoport az I. világháborúban elsüllyedt Szent István csatahajó roncsait az Adrián. A búvárok a hajótest körül szétszóródott, kiemelhető tárgyakat keresik. Egy korábbi expedíció például tökéletes állapotban fennmaradt Zsolnay porcelánkészletet emelt ki az egyébként nemzetközi oltalom alatt álló hadisírból.


Magas rangú katonák jelenlétében emléktáblát helyeztek el a hullámsírban: „A kötelesség előbbrevaló, mint az élet” – hirdeti a Monarchia flottájának jelmondatát magyar, német és horvát nyelven.


Forrás: NatGeo

6 megjegyzés:

  1. hát nem t'om: az élet föláldozásának kötelességi a magyar szabadságharcot vérbe fojtó, a százezreket, sőt milliókat kilátástalan s céltalan háborúba belevivő birodal'm s császár-király iránt? akkor má' inkább a népeiket az idegen ural'm alól fölszabadítni igyekvő - s sajna új belső-gyarmattartó állam létrehozására törekvő hazaáruló Maszarik, Benes s Istvánka példája (igaz az utóbbitul örömmel szabadulának mög az előbbik). kösz. minden jóut kívánva idvöz öl Tibi

    VálaszTörlés
  2. Minden kornak mások a hősei. Amúgy meg egyre kevésbé hiszem el a történelmet, sok dolgot kétkedéssel fogadok. Vagy úgy volt valami, vagy nem. Neked is szép estét!:)

    VálaszTörlés
  3. Ez a poszt már volt a régi blogodon, ott kibeszéltük - de hogy az Adria Titanicja lett volna, az nem áll. Háborúban a hadihajó elsüllyesztése bizony hogy az ellenség teljesen korrekt célja - a Szent István se azért futott ki, hogy hajókázzanak egy jót, hanem hogy szétlőjék megint az otrantói tengerzárat (ezt Horthy a Novarával és a többi csatacirkálóval korábban már megtette egyszer, de akkor is nagy szerencse és az ellenség (egyébként jóval erősebb) hajóit vezető tengernagy "óvatossága" kellett ahhoz, hogy megmeneküljenek. Így aztán másodszorra már a legnagyobb egységeket akarta bevetni. Pechje volt.

    Az olasz MAS-ok tényleg nem voltak egyebek, mint egy jókora motorcsónak - épp ezért rendkívül nehéz volt őket észrevenni (radar még nem létezett). Világítani nem illett a tengeralattjáró-veszély miatt, és amikor a MAS a horizontvonalon közeledtében áthaladt, még olyan messze volt, hogy aprósága miatt nem lehetett észrevenni. Motorhangja se hallatszott, a saját hajógépek zaja nagyobb volt. Annyi eszük volt a MAS-osoknak, hogy lehetőleg nem túl gyorsan közeledtek (hogy az orrtajték se látsszon), azonban meneküléskor rákapcsoltak, és tepertek több mint 40 csomóval (kb. 70-75 km/h), úgyhogy eltalálni csak véletlenül lehetett őket az akkori ágyúkkal.

    VálaszTörlés
  4. Persze, nagyon sok poszt ott volt a régi blogomban is, amit megtaláltam a gugliban, beteszem.

    Már akkor is megköszöntem a kiegészítéseket, most is köszönöm:)

    VálaszTörlés
  5. sat, ezt nagyon leegyszerűsíted. A hadbalépés nem volt céltalan, a Monarchia megőrzése nem lett volna lehetséges háború nélkül. A bakűj az volt, hogy a magyar elit eladta magát némi üveggyöngyért a kor globalizáló tőkéjnek, elvállalva a helytartói szerepkört a kifosztáshoz, éppúgy, mint mai utódja. Ez régi hagyomány náluk.
    Átaludta az ország szétverésére irányuló törekvéseket, illetve az ezt szervezők zsebében volt. A császár-király ebben nem volt bűnös, Se Ferencjóska, se Károly nem akarták szétverni saját birodalmukat.

    Vagy gondolj a Tanácsköztársaságot kiszolgáló baloldali érzelmű értelmiségünkre, a vadbarom nyugatosokra, Adyval az élen (ettől még vannak jó versei), de ha meggondoljuk, már az egyébként szeretnivaló petőfi is milyen veszettül baloldali, bolsevik marhaságokat hirdetett nemegy dologban. Az átkozott modernizációs eszme mérgezte értelmiségünket már a magyar jakobinusok óta, ez készítette elő az ország szétverését a nemesi elit korruptsága és külpolitikai vaksága mellett.

    Ettől még a katona kötelessége az élete feláldozása a hazáért.

    VálaszTörlés
  6. Kérdés: meg lehete-é, kölle-é őrizni a monarchiát az akkori megmerevedett, elavult formájába'? Lehet spekulálni: a csehek közt a háború előtt, elején a trialista gondolat sokkal erősb volt a későbbi masaryki önállóságnál. (Volt orosz orientációjú pánszlávizmus is, de periférikus, könnyen leszerelhető. A szlovákoknál a csehes orientáció csupán egy tucat értelmiségi. Az erdélyi románokkal nem eredménytelen Tisza egyezkedése. De mi a fészkes fenének kölle Bosznába' a rácokat provokálni? Ha valami a háborúskodáson kívül céltalan volt, akkor ez. Birodalmiaskodás vagy nemzetieskedés helyett inkább gazdaságilag kölle vón jobban erősödni, pozíciókat szerezni az osztrák, cseh vagy román stb. térhódítással szemben. Politikailag időbe' föderalizálni. Legalább az etnikailag magyar területeket biztosítni. Erre még a háború végén is lett vón lehetőség: nem vo't teljesen reménytelen akar kisebb fegyveres gerillaakciókkal, ellenállással is általános népszavazást kikényszerítni (s nemcsak Sopron környékén. Az atatürki lehetőségről nem is beszélve. Mindezt valakinek meg ként vón szervezni, összefogni, szükség lett vón oly intézményekre, amelyek ezt akar autoriter személyiségek nélkül is lehetővé teszik: az együttműködést, az erők kiegyensúlyozását, s nem a dölyfös úrias elzárkózást. De kész tények voltak - vannak: elavult politikai, szociális s gazdasági intézményrendszer, háború, aránytalanul nagy magyar vérveszteség, legyengült ország, az etnikaiak mellett éles szociális ellentétek. A korábbi vezető réteg képtelen volt megoldani, sőt megértni is a bajokat, kiöregedett, tétlenkedett, föladá a harcot. A hatalomba csöppent idealistáknak s agresszív voluntaristáknak hiányoztak a tapasztalatai az ország vezetésére, s ugyanolyan együttműködésre képtelen, kizárólagosságra törők voltak, mint a régi gárda. Így könnyű bárkit megtévesztni. Körülöttünk széthullt a monarchia. Azt hiszem: nem szükséges a mai viszonyokat visszavetítni a múltba, de ha má' itt tartunk, ma is sokkal fontosb lenne a határozott célokkal s demokratikus, nem kizárólagos módszerekkel együttműködésre s egyensúly biztosítására törekedni, ezt lehetővé tevő intézményes keretek kiépítésni, mint a különböző jelzők alatti (fasiszta, begyöpösödött mucsai, vadbarom nyugatos, átkozott modernista, bolseviki stb. egymás csepülése. Építsünk ki más, jobb hagyományokat, ha a mostanik nem megfelelők! S ha kis vagy közepes nemzetként nem akarunk a saját kárunkra malthusiánus megoldást, a háborúba' vagy az ily szervezetbe' való részvételt - akar kispolgári csehesen is - lehetőleg el kén' kerülni, vagy ha má' abszolút nincs más lehetőség: minimalizálni az áldozatokat. Aki katona akar lenni, számolnia köll az élete föláldozásával. De ne kényszerítsenek katonának olyat, aki nem akar az lenni. A paraszt művelje a földjét, az iparos termeljen, a művész teremtsen, a gondolkodó gondolkodjon, Svejk meg tréfáljon a fölfújt szent hólyagok rovására stb. S ha nem találnak megélhetési lehetőséget a hagyományos életkörükbe', akkor választhassák a katonaságot, vagy szerzetességet, vagy ami tetszik. De akkor is áldozzanak inkább a nagyok, akik megtehetik. Ezért bűnös mindegyik akkori szereplő bizonyos mértékig, ha a saját elképzelését erőlteté másokra, nem törekede megyegyezésre, a különböző életlehetőségek biztosítására, lehengerlé a másikat, nem vevé figyelembe annak igazát, nem csupán magát áldozá a céljai érdekébe', hanem inkább másokat. Aki nem ért egyet egy eszmével, annak ne kelljen életét áldoznia érte, de ha hisz benne s küzd érte, akkor legyen képes akar föláldozni is az életit érte! Ezér' bűnös Ferenc Jóska a magyar forradalmi s ugyanakkor alkotmányos rendszer leverésibe', s később az országai felelőtlen háborúba viteliben is. S ebbe' minta Petőfi, minden túlzó - és sajnos indokolt radikalizmusa ellenére is, éppen az Általad, Csaba utóelőttiként említett körülmények okán. Idvezlettel Tibi

    VálaszTörlés