2009. április 25., szombat

Barangolás a múltban


1924-ben járunk. Megbukott a kommunizmus és a románokat is visszaszorították, de még korántsem jött rendbe a háború végén összeomlott ország. Az infláció továbbra is ijesztő mértékben nőtt, a közlekedés lassan állt helyre, a főváros élelmiszer-ellátása sokáig akadozott.

Két részre osztották az időt: a "háború előtt" jelentette a bőséget, gazdagságot, nyugalmat, áruknál a jó minőséget. Meg volt a ma. Az utcákon egyenruhás rokkantakat lehetett látni és koldusokat, de télen azért megjelentek égő kályháikkal a gesztenyés nénikék.

Az országra nagy bajok szakadtak: elcsatolták a Magyar Királyság területének kétharmad részét és ezek ellenséges "utódállamok" kezébe kerültek. Csak hat évvel a világháború elvesztése után sikerült a megmaradt csonka országot annyira konszolidálni, hogy új pénzegységet vezethettek be, a pengőt és lassan újraindult az élet.


A Múzeum kert volt a mágnásnegyed központja. A 19. század elején, mikor a kicsiny Pest kinőtt a várost körülvevő falak közül, József főherceg nádor rendeletére itt, Grassalkovich herceg egykori birtokán építették a két fontos középületet: a Magyar Nemzeti Múzeum épületét és az azóta lebontott Nemzeti Színházat. A Múzeum kertet magas rács vette körül, kapuit éjjelre bezárták. Az öreg "csősz bácsik" minden este körüljárták a kertet, kiküldve a még ott sétálókat a zárás miatt. Hangos kiáltásuk messzire hallatszott.

Gyönyörű volt a Múzeum kert amikor kialakították, impozáns szobrokkal, emlékművekkel, római szarkofágokkal. Ott állt a belvederei Apolló bronz másolata, szép alakján hol fügefalevél volt, hol nem - jut eszembe, írok majd erről a fügefalevélesdiről is - aszerint, hogy a hatóság műértése vagy erkölcse hogy látta jónak. Tele volt a kert fákkal, bokrokkal, sok ritka növénnyel. A gyönyörű pázsiton százszorszépek nyíltak, hatalmasak voltak a tiszafák, a fák törzsét borostyán ölelte körül. A sétáló, ha a csősz nem vette észre, megpihenhetett egy agavebokor tövében. A kert '24-re elvadult, elhanyagolttá vált, hogy később aztán újból régi szépségében pompázzon, bár az eredeti arcát sosem nyerte vissza.

A Múzeum kert északi oldalán volt a Főherceg Sándor utca. József nádor korán elhalt bátyjáról, Sándor főherceg nádorról nevezték el, amikor építeni kezdték. A két háború közötti időben nevét Sándor utcára egyszerűsítették, a második világháború után Bródy Sándor lett. Erről az utcáról írok legközelebb.


Fotó: Klösz György
Forrás: Erba Odescalchi Sándor herceg visszaemlékezései

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...