2009. április 8., szerda

IV. Károly király


Dr. Erba Odescalchi Sándor herceg visszaemlékezései, 3. rész



Minthogy csak kétéves voltam, nem vittek el a királykoronázásra és sohasem láttam Magyarország eddig utolsó királyát, IV. Károlyt, de annál többet olvastam és hallottam róla. A háború alatt egy propagandaáramlat volt ellene, mely tekintet nélkül személyére a monarchia egysége és fennállása ellen volt. Egy másik propagandaáramlat a németektől indult ki, és ellene való hangulatkeltéssel akarta megelőzni a kárt, amit a háborúból való egyoldalú kilépési szándék okozhat. A háború végén kommunista plakátok gúnyolták, az ellenforradalom után a „szabad királyválasztók” még egy Országos Habsburg-ellenes Liga nevű egyesületet is alakítottak, a legitimisták viszont, kik a törvényesen megkoronázott király, halála után pedig Ottó trónörökös visszatérését kívánták, az ellenkező irányban befolyásolták a közvéleményt. Végül vagy húsz évvel a király halála után hívei kívánságára megindultak az előkészületek a szentté avatási per megindítására. Ezekből a különböző forrásokból áll össze Károly király képe.

A világháború harmadik évében. 1916 november 21-én meghalt a 86 éves Ferenc József, uralkodásának hatvannyolcadik évében. Utolsó napjáig hivatalnoki hűséggel végezte uralkodói feladatát. Halálával automatikusan a trónörökös, a harmincéves Károly Ferenc József lett a császár és király, azzal a Tisza István gróf magyar miniszterelnök által azonnal felhozott feltétellel, hogy Magyarországon megkoronáztatja magát. Ferenc József fia, Rudolf, ekkor már 27 éve halott volt a mayerlingi tragédiában. Minthogy neki csak egy leánya volt, és lányoknak csak a fiág teljes kihalása esetén volt trónöröklési joguk, így Ferenc József öccse, Károly Lajos főherceg és ennek 1896-ban bekövetkezett halála után az ő elsőszülött fia, Ferenc Ferdinánd lett a trónörökös. Őt 1914-ben meggyilkolták. Fiai morganatikus házasságból származván nem örökölhették a trónt, ezért öccsének, néhai Ottó főhercegnek fiára szállt a trónörökösség.

A fiatal Károly főherceg, aki még a béke éveiben egy bécsi bált édesanyámmal nyitott meg, már békében, de különösen a háborúban vallásos kötelességtudással igyekezett megfelelni feladatának. A háborúban nem kapott magasabb parancsnokságot, sem vezető szerepet, de fáradhatatlan kötelességérzettel utazott egyik hadszíntérről a másikra. Mikor ez a békeszerető fiatalember egyszerre császár és király lett a világháború közepén, az osztrák-magyar és a német csapatok két év óta győzedelmesen harcolva mindenütt az ellenség területén álltak. Károly látta, hogyan élnek és szenvednek a katonák, mennyire vágynak a békére és az otthonra. De mit tegyen az új király? Hiába látja céltalannak a háborút, az tovább folyik: hogy csináljon békét?

A magyar koronázás káprázatos szertartását és ünnepségeit mint alkotmányos kötelességet végigcsinálta. Letette a koronázási esküt és hátralevő életében annak egy betűjét sem szegte meg. A koronázási ünnepségeket a király kívánságára a háború miatt minimumra szorították. Bécsben sürgős ügyek várták.

Károly király egyszerű, demokratikus gondolkodását és közvetlenségét sokan félreértették és félremagyarázták. Mindjárt az audenciákat is. Ferenc József, ki szintén nagyon egyszerűen élt, tábori vaságyon aludt, hajnalban kelt, egész nap dolgozott, keveset evett és sohasem volt iszákos, a kor kívánságai szerint mégis külső pompával lépett fel. Az általános kihallgatásokon a Hofburg vagy Schönbrunn, esetleg a budai királyi palota e célra szolgáló szobájában állva fogadta a kihallgatandókat, fehér kesztyűben, karddal az oldalán, mindig katonai egyenruhában. Csak az arisztokratáknak vagy kamarásoknak adott kezet, másoknak nem. Csak a szokásos, formaszerű kérdéseket kérdezte szóról szóra mindig, ismétlődött minden kihallgatáson. Mégis ez a rövid formaság személyes kapcsolatba hozta a törzstisztelet és a fontosabb hivatalnokokat ba legfőbb hadúrral és uralkodóval, így láthatták személyesen is azt, kihez esküjük kötötte őket.

Érthető, hogy mindenki csodálkozott, mikor az új fiatal császár és király fogadta a kihallgatáson. Ő nem költözött a Hofburgba, sem Schönbrunnba, egy egyszerű polgári villában Badenben tartotta főhadiszállását és itt, csak néha Bécsben, Budapesten vagy Gödöllőn, ahol éppen volt, egy lakószobában fogadta, ahol néha spanyolfallal elkerített mosdó volt és – mint Károlyi Mihály emlékirataiban gúnyosan megjegyzi – néha az ablakban hidegre tett felvágott vagy sajtcsomag látszott. A király csupa szívélyesség. Leülteti látogatóját, kedvesen kezet ad és hosszan elbeszélget, panaszol és kérdez. És ha nem is beszélt tökéletesen valamely nyelven, mindenkivel saját nyelvén kívánt beszélni. Károlyi Mihállyal - kit a háború végén, mint a szocialista párt vezérét miniszterelnökké nevezett ki – magyarul beszélve, mikor az kérte, hogy Budapestre jöjjön, azt a régies szót használta, hogy „rögvest”. Ezután Károlyiék egymás közt mindig csak Rögvest Károlynak hívták a királyt.

Bécsben a császári istállók paripáit és a spanyol magasiskola lipicai ménjeit is a nép szolgálatára adta, hogy húzzanak szeneskocsikat és élelmiszer-szállítmányokat. Ezért senki sem dicsérte, de mindenki kritizálta. Trónra lépése után tovább látogatta a harctereket, de folyton azon gondolkodott, hogy hogyan fejezhetné be a háborút és hogyan teljesíthetné összes népének kívánságait, hogy békében, elégedetten és boldogan éljenek.

Kormányai és katonai tanácsadói nem láttak más utat, mint további német szövetségben kitartva várnia győzelemig: Hindenburg tábornagy már 1917 júliusában kijelentette, hogy a központi hatalmak győztek a háborúban. Az ellenség kimerült és belső zavarokkal küzd, Oroszország összeomlás előtt áll.

Családi körben is beszélt a király gondjairól. Zita királyné, aki a Bourbon pármai hercegi családból származott, egy tizenkilenc tagú testvérkör tagja volt. Itália egyesítésekor elkergették őket a pármai trónról és a család Ausztriában telepedett le. A királyné fivérei részben az osztrák-magyar hadseregben teljesítettek szolgálatot, de ketten közülük Sixtus és Xavér Bourbonoknak és mint ilyenek franciáknak érezték magukat és mert a francia hadseregbe nem vették be őket, a belga hadseregben vállaltak szolgálatot. De kapcsolatot tartottak francia politikusokkal is, és a nagy tehetségű Sixtus herceg a francia miniszterelnököt, Aristide Briandt is jól ismerte. Így került szó családi körben arra, hogy a béke érdekében legalább titokban érdeklődni kellene a főellenségnél, a franciáknál. A fiatal Sixtus felajánlkozott, hogy diplomatikusan ő maga fog puhatolózni Briandnál. Végül abban állapodtak meg, hogy Károly király egy magánlevelet intéz sógorához ebben az ügyben, amit az Svájcon át magával visz, hogy bizonyítékul a császár és a király békeakaratára szükség esetén felmutathassa Franciaországban.

Franciaország ekkor szintén hadierőlködéseinek végére járt, de hogy ellenségei szövetségi egységét megbontsa és saját népének bizonyítsa, hogy az ellenség békét kér, a francia kormány közzétette ezt a levelet, amelyben Károly király nemcsak saját maga nem kíván új területeket magának, hanem abba is beleegyezik, hogy a franciák által maguknak követelt Elsass és Lotharingia francia legyen. A levél közzététele drámai következményekkel járt. Károly király külügyminisztere és osztrák miniszterelnöke Czernin gróf tanácsára dementálni kényszerült. A cáfolatot senki sem hitte, a királyt hazugsággal vádolták, a német szövetségesek árulásról beszéltek és többé nem bíztak Károlyban. A politikusok felháborodtak, hogy nem kérdezték meg őket, a katonák pedig egyszerre azt látták, hogy áldozatuk hiábavaló, legfölül nem hisznek többé a győzelemben. Egy másik rokonom, Odescalchi Gyalma herceg, ki közvetítőként belekeveredett a Sixtus-levél ügybe, ezért kellett hogy hagyja magyar hazáját örökre, mert a Nemzeti Casinóból kigolyózták, ami ebben az időben azt jelentette, hogy a magyar mágnásvilágban erkölcsi halott.

Nem ment jobban a monarchia népeinek adandó szabadság ügye sem. A császár és király azt kívánta, hogy a csehek, német-osztrákok stb. képezzenek nemzeti tanácsokat és azok dolgozzák ki a tervet, hogy hogyan elégítse ki az uralkodó nemzeti törekvéseiket. Egyetlen kikötése az volt, hogy kívánságaik nem ütközhetnek a magyar szent korona országainak területi és alkotmányos jogaiba, mert ezek megtartására esküt tett. A szláv nemzetek pedig éppen erre nem voltak hajlandók. A cseh ezredek, ahol lehetett megadták magukat és nyíltan átmentek az ellenséghez és az orosz Kerenszkij kormány offenzívájában már cseh-szlovák csapatok is „kitűntették magukat”, először a történelemben. Az osztrák-magyar haditengerészet létszámának többségét kitevő dalmátok, horvátok és bosnyákok lázadozni kezdtek és az olasz front rendkívül véres csatái sem hozták meg a győzelmet.

Tisza István magyar miniszterelnök bejelentette a parlamentben, hogy a háborút elvesztettük és többé senki sem hitt az Osztrák-Magyar Monarchia jövőjében. A cseh nemzeti tanács 1918 októberében kimondotta elszakadását a monarchiától és kikiáltotta a köztársaságot. Ausztriában egy párt a Németországba való beolvadást tűzte ki célul és a katonák dezertálni kezdtek, özönlöttek haza a frontokról. Tisza miniszterelnököt egy matróz a lakásán agyonlőtte és több sikertelen közbenső próbálkozás után a király végre a szocialista párt vezérét, gróf Károlyi Mihályt bízta meg magyar kormány alakításával és saját képviseletére mint homo regiust József főherceg tábornagyot bízta meg a magyar királyság kormányzói feladatával.

1918 október végén a vesztes hadsereg felbomlott, a háborúba belefáradt tüntetők az utcán letépték a tisztek és altisztek csillagait és rangjelzéseit és helyette őszirózsát adtak át. Ez volt Magyarország őszirózsás forradalma. Szegény Károly király akármit tett, minden jóakarata kudarcba fulladt. Nem volt ő hadvezér, nem volt politikus, nem volt népszónok, csak egy kötelességtudó, vallásos jó ember. Ausztriában felszólították, hogy mondjon le a császárságról. Nem mondott le, de engedte magát rábeszélni, hogy „visszavonul az ügyek vezetésétől” és az Eckartsau-i kastélyba költözik családjával. Magyarországon novemberben megalakult a kommunista párt, a Károlyi- kormány rövidesen átadta nekik a hatalmat és kikiáltották a köztársaságot. Károlyi hadügyminisztere kijelentette: nem akarok katonát látni! Csehek, románok, szerbek vonultak be Magyarország velük határos részeire. Az Osztrák-Magyar Monarchia és benne a magyar királyság nem volt többé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése