2008. december 17., szerda

Az angolokról, akik elrontották a teát, viszont tudnak játszani


Iszogatom a csipkebogyó teámat és valahogy eszembe jutott George Mikes, a Londonban élő, magyar származású humorista Papucsban című könyve. Nagyon kedvelem az írót, megnevettet. Ő mesélte el, hogy rontották el az angolok a teát.


A teával az a baj, hogy eredetileg egész jó ital volt. Ezért a legkiválóbb angol tudósok egy csoportja összedugta a fejét és bonyolult kémiai és biológiai kísérletekkel megállapította, hogy miképpen lehet elrontani. Az angol tudomány örök dicsőségére munkájuk nem maradt eredménytelen. Rájöttek, hogy ha a teát nem tisztán isszák, vagy pedig citrommal, - esetleg rummal, mint néhányan - hanem néhány csepp hideg tejet öntenek beléje és cukor nélkül isszák meg, elérték a kívánt célt. Mihelyst azt az üdítő, aromás keleti italt átváltoztatták színtelen és íztelen szájmosóvízzé, nyomban Nagy-Britannia és Írország nemzeti italává lépett elő - még mindig megtartva és bitorolva a jó hangzású tea nevet.

De ha már a teát élvezhetetlenné reformálták is, van valami, ami nagyon tetszik az angolokban, feltéve persze, hogy Mikes a valóságot írta meg, még ha humoros formában is. Az, hogy tudják élvezni az élet apróbb örömeit. George Mikes szerint ez nagyon angolos. A legtöbb komoly, angol felnőtt szeret krikettezni, kis nyilakat célba dobálni és más játékokat játszani. Egy híres angol politikusról azt tartotta a hír, hogy délelőttönként feladott egy-egy kisebb európai államot a németeknek, délután pedig lepkét fogott.

A franciák például gyermetegnek tartották az angol katonáknak azt a szokását, hogy folyton futballoztak vagy szembekötősdit játszottak. Unalmas és nagyképű külföldiek képtelenek megérteni, hogy miért ülnek össze angol miniszterek, hogy a "Daisy, Daisy" című és kezdetű dalt énekeljék kórusban. Nem értik, hogy komoly üzletemberek miért játszanak játékmozdonyokkal, míg tizenhárom éves fiuk trigonometriát tanul a szomszéd szobában. Nem értik, hogy magas állású bírák miért töltik szabad idejüket azzal, hogy ritka madarakat próbálnak fogni, amikor a ritka madarak amúgy is ritkák és nem lehet sokat fogni belőlük (ezt azért nem tartom jó játéknak). Miért ambícionálják komoly és érett egyének, hogy kis labdákat pöcköljenek kis lyukakba? Nem értik, miért énekelnek az angolok, ha egyedül vannak, viszont miért ülnek órákig szótlanul a klubjukban. És még kevésbé értik, miért fizetnek ezért a szórakozásért évi 21 fontot és miért nevezik ezt társadalmi életnek.

No, így ír Mikes az angolokról. Ha tényleg így van, szeretem az angolokat. Mert tudnak játszani, mert játszani kell, játszani jó. Például a golflabdákkal és nem országgal, emberek életével, jól vagy nem jól létével, mint azt a mi mostani Nagy Játékosunk, Gy, a Küldetéstudatos Megváltó Reformer teszi. Maradt volna a villanyvonatánál, mindannyian jobban jártunk volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...