2008. december 4., csütörtök

Vicces közéletünk

Nálunk, kis hazánkban mindig történik valami. Valami olyan, hogy ha nem lennénk nagyon szomorúak miatta, akkor harsányan nevetnénk. Vagy nevetünk is. Kínunkban persze, mert minden hülyeség tőlünk, adófizetőktől veszi el a zsetont, bennünk nő az elégedetlenség míg aztán robbanunk előbb-utóbb.

Robbani sokféleképp lehet. Kirobbanó nevetéssel, molotov koktéllal, hogy nagyobb erejű robbanóeszközöket ne is említsek. Azt mondják, birka nép a magyar. Eltűr mindent. Olyan az alkotmányunk, olyanok a törvények, hogy a politikai elit jó időre bebetonozódott, ember vagy tömeg legyen a talpán, aki a bársonyszékből kibillenteni képes őket.

Addig is, amíg tűrnünk kell, legalább nevessünk. Nevessük ki a tetteiket, nevessük ki a tetteik hiányát, az értelmetlen szónoklataikat, a szervezetlen, átgondolatlan intézkedéseiket. Lesz olyan, amin már nevetni sem tudunk, mert ha a lenyúlt milliárdokra gondolok, a tűzhöz közel üldögélők zsíros falatjaira, elmegy a kedvem a nevetéstől és heves érzelmek generálódnak bennem. Pedig a csendes többséghez tartozom. De a csendben ott parázslanak az elfojtott vágyak, indulatok. Mindannyiunk vágya egy jobb világra. Majd csak megmondja valaki, mit kell tenni érte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...