2008. december 21., vasárnap

Szeresd nagyon


Sat gondolatai nyomán én is elkezdtem elmélkedni azon, hogy is van ez a gyermekekkel. Nagyon különös véleményem van a gyereknevelésről. Sokan nem fognak egyetérteni velem, de lesznek, akik elgondolkodnak majd és megértenek. Nem akarom most elvont, ezoterikus módon megközelíteni ezt a kérdést, nem beszélek arról, hogy önmagában attól boldognak kell lennünk, hogy az a csöppnyi kis lélek minket választott szüleinek, arról sem teszek említést, hogy kész életprogramot hozott magával, arról beszélek most csak, miként és hogyan fog felnőni mellettünk a kis emberpalánta.

A gyermekek jónak születnek, boldognak és vidámnak, csak mi ronthatjuk el őket, mi, mindenbe beleszóló, mindent jobban tudó, okoskodó felnőttek. Hagynunk kell őket megismerkedni a világgal, szeretni őket, óvni míg rászorulnak, gondoskodni a testi fejlődésükről, egészséges táplálékot kell adnunk nekik és mindig őszintén kell válaszolnunk a kérdéseikre, mindig azon a szinten amit a koránál fogva megért. A legfontosabb azonban, hogy meg kell ismernünk őt, de úgy igazán. Minden tulajdonságát, elfogadni őt éppen olyannak, amilyen, nem szabad megváltoztatni akarni.

Hiszek a dicséretben és nem hiszek a büntetésben, a testi fenyítést, verést, pofont, nadrágszíjat meg egyenesen szadizmusnak tartom, senki nem élhet vissza a testi fölényével, az erőszak minden formáját mélyen elítélem, legyen testi vagy lelki akár.

Ha ismerjük a gyermekünket akkor azt is tudjuk, hogy mire képes, mi érdekli, milyen irányba mozdul majd az élete, mihez van kedve és tehetsége. Segítsünk neki abban, hogy elindulhasson a saját útján, ne mi találjuk ki az életét. Szeressük nagyon, hogy a lelke szabadon szárnyalhasson, hogy biztonságban érezhesse magát mellettünk és tudja, hogy ránk mindig számíthat. Szeressük úgy, mint ahogy a sas a fiókáit: megtanítja őket repülni. És ne úgy, mint a majom, aki megfojtja a kölykeit a szeretetével. Ennyi nagyjából a tudomány, nagyon egyszerű és nagyon nehéz. Le kell hozzá győzni önmagunkat, az egónkat, tisztelnünk kell azt a pici kis emberi lényt ott mellettünk és majd tapasztalni fogjuk, hogy mi is mennyit tanulunk tőle. Megtanulunk újra gyermeknek lenni, ártatlannak, nagy szemekkel a világra csodálkozónak. És boldognak.

Nem anyagiakban kell megadnunk mindent, azzal nem sokat ér. A lelke legyen gazdag és erős, teste-lelke egészséges, ez a legtöbb, amit útravalónak adhatunk. És még valamit, ami nekem sajnos nem sikerült: apát ÉS anyát. Ha eljönnek a párkapcsolatban a konfliktusok, érezni a felelősséget és dolgozni azon keményen, hogy a problémák elháruljanak és a gyermek(ek) összetartó, egy életre véd- és dacszövetséget kötött, szerető családban nőjenek fel.

Valami nagyon elromlott. Tönkretettük a Földet, mi emberek, és tönkretettük egymást is. Visszaút nincs, egy óriási kataklizma segít majd megoldani a problémát. Gondoljunk csak Atlantiszra, az eltűnt világra. Nem tanultuk meg a leckét. Hiszek a reinkarnációban, abban, hogy kapunk még lehetőséget megtanulni. De mennyivel jobb lett volna még ebben az életben.


Jánosi Csaba festménye: Tengerparton

4 megjegyzés:

  1. ma már a reményködés helyett sokan inkább kétségbeesnek. - e' sokkal kényelmesb, mintsem, hogy vmit megpróbálnának tönni a hibák s önmaguk megjavítására. - amihö' persze megintcsak tudni kén', h. mikor fungál jól a "szerkezet". a tevés sokszor nem elég. nyitottnak, változásra képesnek köll lennünk. keresni, megismerni is kén'. de minek minde, míg van, ki a szánkba csócsálja a falást?

    Kedves Tita!
    Áldott innepet s békés, boldog új évet kívánok Néköd a Szerettiddel egyetömbe'!
    sat.

    VálaszTörlés
  2. Annyira szépen beszélsz, nagyon szeretem. És igaz, amit mondasz. Köszönöm szépen a jókívánságaidat, én is áldott Karácsonyt kívánok neked és reményteli Új évet!

    VálaszTörlés
  3. Mennyire igaz amit leírsz. Nem egyszerű dolog a gyereknevelés, de nagyon nem. Igazad van, mi emberek rontunk el nagyon sok mindent körülöttünk.
    Felgyorsult a világ. Már nincs idő semmire. Mindenki rohan. Munka, különórák, hogy többet tudjanak,(mintha többet tudnának tőle). A szülőknek sokszor másod állás, hogy ki tudják fizetni amit ki kell (most lehetne a gazdaságot emlegetni)
    Sajnos már nem tanítunk értéket és mértéket. Én még a nagymamámmal vidéken, gyúrtam együtt a sparhelt mellett a tésztát. Nyújtottuk, majd sodortuk. Terelgettem a libákat. A disznóólat ganajoztam a nagypapámmal. És a szőlőbe jártunk ki horolni,metszeni, majd szüretelni. Ott volt a sok gyümölcsfa is.
    És az erkölcs. Talán ott még volt. Talán még van, még fellelhető itt,ott.
    Itt Budapesten mi van? Semmi. Az itteni gyerekek közül tényleg némelyik kéknek tudja a tehenet, és azt hiszi, hogy a csirke testét fólia borítja.
    És mennek a „csorda” után. A gyorséttermekbe. Mert az a menő. Sajnos ez eléggé elszomorító.
    Felgyorsult a világ. Már szinte a szeretetre sincs idő.

    VálaszTörlés
  4. Most erről eszembe jutott, egy bejegyzésem az egyik blogomból. Ezt betettem a másikba is:

    http://edit-gondolataim.blogspot.com/2011/05/szuloknek.html

    További szép napot mindenkinek!

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...