2008. december 15., hétfő

Ellopott életek


Korán elveszítettük anyai nagymamámat, a tizenhatodik születésnapomon halt meg, családi körben. Mellette lehettünk utolsó napján és ez jó volt mindannyiunknak. Egy karórát kaptam tőle és nagyapától, még a karomra tudta csatolni. Évekig élt nagyapa egyedül, aztán összeboronálták egy dömsödi özvegyasszonnyal, Juliska nénivel.

Nagyon szerettem nagyapáék öreg házát a szőlővel, a virágoskerttel, szerettem ahogy éltek. Sokat voltam náluk, míg élt nagymama. A konyhában szerettünk lenni télen, ott volt jó meleg, a szobákat nem is fűtötték, csak ha az egész családot várták. Nagy sparhelt köré ücsörögtünk, olyan volt, mint a fotón. Volt alatta egy kosár, abban tartották a sok újságpapírt gyújtósnak, de volt egy zöld színű fásláda is odébb. Fölötte hímzett falikép, írok majd még erről.

Imádtam a nagymosást. Kivittük a fateknőt az udvarra, szappannal mostunk, kefével dörgöltük nagyapa munkásruháit, öblítettük, kicsavartuk, aztán szépen megszáradt a napon. Döngölt föld volt a ház előtt, ott tettünk-vettünk mindig, a szélén kerekeskút állt, abból húztuk a vizet. A szélen rengeteg kukacvirág és sok egynyári, távolabb apró veteményes, nem sok, hogy helyet adjon a szőlőnek, nagyapa imádott tőkéinek.

Juliska nénit is megszerettük. Akkor már kamaszlány voltam, kevesebbet időztem náluk, később férjhez mentem és nagyapa jött hozzánk látogatóba. Különös, mintha megérezte volna a halálát. Egy napon azt mondta, elkészített nekem egy csomagot, a nagyszekrényük alján megtalálom, ha vele valami történne. Benne van minden, amit a régmúltból őrzött, fényképek, családi dokumentumok, bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, vagyis a családom múltja, amit rám bíz, mert tudta, hogy én megőrzöm.

Nem sokkal ezután agyvérzést kapott, többé nem tért magához, meg is halt. Iszonyatos érzés volt, hiszen nem sokkal, másfél évvel előtte temettük el édesapámat. Nem jutott eszembe a doboz, annyira fájt a halála, el voltam foglalva a gyászommal.

Egy idegen asszony maradt a házban, nagyszüleim házában, anyám és húga nem tudtak semmit sem tenni ellene. Később Juliska néni meghalt és az örököse egy unokaöccse lett, mert nem voltak gyermekei. Akkor jutott eszembe a doboz. Közben az unokaöcs eladta a házat és kidobásra meg ki tudja hova került nagyszüleim egész élete, minden tárgya, gondolom a nekem összekészített doboz is, amit nem kaptam meg sohasem. Az unokaöcs, akit később megkerestem, azt is letagadta, hogy létezett.

Én vagyok a hibás, azonnal el kellett volna hoznom, nagyapa halálakor. Pótolhatatlan veszteség. Mintha a gyökereimet tépték volna ki. Anyám nem volt egy nagy mesélő. Alig van múltam, nem voltak mesék, csak amit még dédnagymamától és nagyapámtól hallottam. Azokat őrzöm is. Anyámat nem érdekelte sem a múlt, sem a rokonság. Tőle nem tudtam meg semmit sem, talán ő sem tudott semmit sem, vagy valami miatt fájt az emlékezés.

Így történt. Ellopták tőlem a múltat, a családom tárgyi emlékeit. Átjátszódott egy vadidegennek, aki arra sem vette a fáradságot, hogy odaadja nekem, hiszen a dobozon rajta volt a nevem, hogy nagyapa nekem szánta. Nagyon bánt még most is, ha eszembe jut. Amit tudok, elmeséltem a gyermekeimnek. Egyszer szívesen beülnék a levéltárba, kutatni. Honnan jöttem vajon? Ki vagyok én?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése