2008. december 22., hétfő

A szeretet ünnepe


A karácsony talán az emberiség egyik legnagyobb ünnepe, az emberi érzelem legnagyobb kifejezésének az ünnepe, a szeretet ünnepe. A katolikusok Jézus születését ünneplik ezen a napon. A karácsony, mint bizonyság, mindig megmutatja, hogy az ember valójában miért van a földön, miért él itt, mi a célja ezen belül a létnek. Ez a cél valójában a szeretet megtanulása, a szeretet megtapasztalása, de ami a legfontosabb, a szeretet felismerése. Nagyon sokszor egy karácsony estén évtizedes feszültségek múlnak el.

Nos, mi lehet ennek az egésznek az oka? Talán elképzelhető, hogy a világot alkotó tudat ezen az éjszakán, karácsony éjjelén maga is mintha alászállna az emberek közé és szétáradna az emberek között, s ez a szétáradás valójában az emberi lélek hatalmát, az emberi lélek fényét jelenti. 

Az emberek összekapcsolódnak egymással, szinte automatikusan, s ez az összekapcsolódás le tudja győzni az akadályokat. Hiába gondol valaki éppen valami szürke hétköznapi dologra, ami jellemzi a mai kultúrát és társadalmat, akkor is van a karácsonynak valami megfoghatatlan mélysége, misztériuma, varázsa, s ez a szeretet. A szeretet ezen az éjszakán - mint megnyilvánult erő - jelképezi az embereknek, ha egyszer működik, akkor miért ne működne másodszor is. Ha egyszer az ember meg tudja tenni, hogy szereti a másik embert, akkor semmi nem tiltja neki, hogy annak folytatása legyen, hogy működjön, hogy állandóvá tudjon válni. Az embernek éreznie kell azt, hogy mindig képes a megújulásra, a felismerésekre, és mindig képes befogadni azokat az információkat, amelyek az ő számára a szeretetet és a boldogságot jelképezik.

A régiségben ezek az idők, a karácsony körüli ünnepek, a karácsony idején történt ünnepek az évfordulókkal függtek össze. Karácsony körül voltak a leghosszabb éjszakák, karácsony után már elkezdett növekedni a fény, elkezdtek a nappalok hosszabbodni, ami azt jelentette, hogy a sötétség felett az értelem újra diadalt aratott, újra az ember került ki a fénybe, újra legyőzte önmagát, újra a zárt világból a térbe, a messzeségbe tud átlépni. Mélyen beágyazódva ott él tudatának rejtett zugában, hogy várni kell, amikor a fény eljön, várni kell, amikor a fény elkezd növekedni.

Ha az ember magába tekint ezekben a napokban, s végiggondolja saját életét s a gyertyának a fényét, erejét, varázsát, misztériumát a saját életében próbálja meg felismerni, a saját életébe átvetítenie, akkor az élete más jelentőséget, más értelmet kap.

A legfontosabb dolog, hogy az ember fel tudja ismerni, hogy igazából a szeretet az egyetlen erő, amely méltóságot és varázst ad az emberi életnek. Így eggyé tud válni azzal az erővel, amit teremtésnek nevezünk, s azonos azzal az erővel, amit szeretetnek nevezünk. A szeretet maga a teremtés, s abban a pillanatban, amikor a karácsony szelleme megérinti az embert, új gondolatok, új élethelyzetek, új csodák történnek az emberi élet apró kis világaiban, amelyeket azonban nem úgy kell nézni, hogy kicsik mennyiségileg, hisz valójában minőségileg óriásiak.


Az életben minden egyes pillanat fontos, és minden egyes pillanat megismételhetetlen, pótolhatatlan, - de ha szeretet van benne, akkor múlhatatlan is. Karácsony szelleme mindig arra világít rá, hogy az embernek észre kell vennie, hogy mi végre van itt a földön, mi célból, - ez az egész csak azért van, hogy az ember megtanuljon egy aprócska hitet, de egy óriási szabadságot, amit úgy neveznek: szeretet.

A kép: ravennai mozaik - Jézus, a jó pásztor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése