2008. december 9., kedd

Az autózás kezdeti évei



Az első budapesti autó útját óriási csodálkozás kísérte. Le voltak döbbenve a sebességen, az automobil bizony még a szaporán ügető kettősfogatot is megelőzte. Nagy feltűnést keltett, amerre csak járt. Megbámulták és csak néztek, ember hogy képes ekkora merészségre. Az autó forradalmasította az utcai közlekedést. Felgyorsult az élet hirtelen. Míg a pesti gyalogos nagyjából három-négy, a konflis hat, a fiáker hát-nyolc, az autóbusz pedig húsz-huszonöt km-es sebességgel haladt, addig az autó valóságos rakétának számított a maga harmincöt-negyven kilométeres sebességével, már ha tudta volna akkoriban mindenki, mi is az a rakéta.

És mert gyors volt, meg is határozta a forgalmat nyomban, fokozott gyorsaságot diktált. A közlekedés megváltozásával megváltozott az életstílus is. Megjelent tehát egy új életmódelem, ami új kihívásokat jelentett, nem elhanyagolható személyiségformáló hatással. Az emberekben olyan képzetek keletkeztek, mintha az idő gyorsult volna fel, vagy mintha a távolságok csökkentek volna jelentősen.

De ismerkedjünk meg magával az automobillal, nézzük, hogy írt erről Cholnoky Viktor:

„Az automobilt szabályozott robbanás mozgatja. Izzóra hevített kis kazánba, amelybe dugattyú csövének a szádja torkollik, cseppenkint benzin hull alá. A benzin az izzó ércre cseppenve felrobbanik, vagyis cseppfolyós mivoltából légneművé, benzingázzá alakul át. Mivel pedig a benzin légnemű alakban a cseppfolyós térfogatának nem tudom, hány százszorosát foglalja el, természetesen túltelik vele az egész kazán, aminek az lesz a következése, hogy a gáz kikívánkozva, a dugattyút iszonyú gyorsasággal előrelódítja.

A dugattyún levő rúd vízszintes mozgását azután, csuklók és fogaskerekek segítségével, már könnyű mesterség az automobil kerekén kör alakú mozgássá változtatni át. Ez az automobil váza, s ennél a — hogy úgy mondjam — matematikai automobilnál nem sokkal komplikáltabb volt annak a legelső robbanómotornak a szerkezete, amelyet 1885-ben épített és szabadalmaztatott Benz Károly.

Ennek a járóműnek a motorja mindössze háromnegyed lóerővel dolgozott, s mégis körülbelül olyan nehéz volt, mint egy társzekér. Tessék elképzelni egy társzekeret, amelyet olyan konflistó húz, amelyiknek egyik lába le van vágva. Ebből a csigakészségből fejlődött ki az a szörnyeteg, amely ma 140 kilométert képes végigrohanni egy óra alatt. A legelső javítás, amit az automobilon csináltak, az volt, hogy megváltoztatták a motorjának a taktusát. A dugattyú eredetileg két taktust csinált. A gáz kilökte, egy ütem, egy csukló visszatolta, két ütem. Ezt az ütemszámot felemelték négyre, s ma már nem készítenek mást, mint négytaktusos automobilt.

Ennek a vázlatos szerkezete a következő. Érchengerben dugattyú jár fel s alá, és benzingőznek és levegőnek a keverékét szíja be. Amikor a szellentyű, amelyen át a keverék beömlött, bezárul, a dugattyú elindul visszafelé, s összenyomja a keveréket. Abban a pillanatban, amikor el akar indulni visszafelé, a motor gyújtókészüléke tüzel, s a benzingőz felrobbanik, nagy erővel taszítva ki a dugattyút. Amikor ez megint visszatér, a szellentyű már nyitva van, s rajta kiszorul a gáz a szabad levegőre. Ez után a négy taktus után újra kezdődik a munka elölről.

Ez a motor olyan egyszerű, tehát olyan tökéletes, hogy már nem lehet rajta sokat tökéletesíteni. Hogy az alkotórészei lehetőleg könnyűek legyenek, és mégis elég szilárdak, legfeljebb ez lehet a további töprenkedés tárgya. Ezt a műhelyben is ki lehet, sőt papiroson is ki lehet számítani.”

Így aztán az automobil tért hódított, egy idő után szinte maradinak számított, aki idegenkedett a motorizáció gondolatától. Az autó lassan, de biztosan kiszorította a lovakat a fővárosi közlekedésből. Kialakult az autós szubkultúra, az autóval rendelkezők , az autózáshoz kapcsolódó személyes élmények életstílus közösséget hoztak létre. Amikor még kevés volt a gépkocsi az utakon, az autósok felsőbbrendűnek érezték magukat a lovonjárókkal vagy a gyalogosokkal szemben.

Az automobilos kisasszonyok sajátos eleganciával divatot teremtettek, könnyű hosszú sál lebegett utánuk, ahogy autójuk elhaladt a gyalogjárók mellett. Autózni akart szinte mindegyikük, és a szempont a férjhezmenetelükkor is fontos szerepet játszott. Csak magányos, romantikus hölgyek álmodoztak továbbra is a hercegről, aki fehér paripán érkezik. A lányok álmainak netovábbja gazdag úr, a hatalmas autó és a libériás sofőr volt, emiatt aztán rengeteg sofőrtrükk született akkoriban. Az inasok autmobilon közlekedő báróknak adták ki magukat, sikerük biztosítva volt a hölyeknél – persze csak ideig-óráig. Így győzött tehát az autós szubkultúra a lovas szubkultúrával szemben.

Nézzünk be egy pillanatra a Horthy család életébe, hogy viszonyultak ők ezekhez a változásokhoz. A paradigmaváltás náluk is megtörtént, pedig a kormányzó lovak iránt táplált vonzalma közismert volt. Fogata, hátaslovai voltak, fia, Horthy István azonban rögtön a motorizáció lelkes hívévé vált. Kiskorától érdeklődött az autó, a motor, a repülőgép, a motorcsónak iránt. A királyi várban található kormányzói rezidenciában a falakon, polcokon képek, szobrok alakjában, még a ló, főképp a telivér dominált. 1941-ben Horthy Istvánt kormányzó-helyettesnek nevezték ki. Ekkor az ő hivatala is (a pesti rakpartról) a királyi várba költözött. Életmódjának mértékadó szerepét jellemzi, hogy kormányzó-helyettesi kinevezését az autósok klubja, a Királyi Magyar Autós Club az autóstársadalom sikereként fogadta, és ünnepelte. A klub vezetői bíztak abban, hogy az autós életmód ezután még rangosabb szerepet kap majd az állami életben, és abban is, hogy a klub az autósok érdekeit a korábbinál is hatékonyabban tudja majd képviselni.

Az autózás a Horthy-korban tehát beépült a korabeli elit életmódjába; az autós-szubkultúra képviselői a legfelsőbb állami szinten is reprezentálni tudták az autós életmódot. Már az első autótulajdonosok előkelő társaságot alkottak, s a gépkocsi-tulajdonlás presztízse a későbbiekben is megmaradt. Hatsek Béla, egy tehetős műszerész volt az első magyarországi autótulajdonos, akit még a gépcsodák iránti rajongása késztetett autóvásárlásra . Őt követve, Törley József pezsgőgyáros hozatott be személygépkocsit, saját használatra. Az elkövetkező években főképp főurak vásároltak gépkocsikat: Esterházy Miklós, Szapáry Pál és Karácsonyi Jenő grófok . Majd az arisztokratákat követve a magyar gyárosok is az autótulajdonosok soraiba léptek.

Az autó reprezentációs szerepét jelzi, hogy a politikusok szinte velük egy időben kezdtek ismerkedni az új életmód-elemmel. Már 1911-ben megalakult a képviselők automobil klubja. A klubba a képviselőház és a főrendiház tagjai, az ő feleségeik és gyermekeik léphettek be. Az autótulajdonlás a hagyományos elit, az arisztokrácia, a gazdasági elit, a nagypolgárság, s egyúttal a politikai elit életmódjának szerves része lett, s beépült a hagyományos életmódelemek közé. Az első autótúra Szapáry Pál gróf nevéhez fűződik.

Később egyre többen vásároltak autót a felső-középosztálybeli státust jelentő foglalkozások képviselői közül (ügyvédek, orvosok, stb). Az autóvásárlás az elit státuszához való közeledést jelentette a számukra, s egyidejűleg a gazdasági fölzárkózás jelképévé vált. Az autó egyszerre volt státusszimbólum, és a státuszerősítés eszköze. Az autótulajdonos intenzívebben tudott részt venni a társasági életben, így megsokszorozhatta kapcsolatrendszerét.

Az autós szubkultúrát az új tulajdonosok életmódja fokozatosan hatotta át. Az autóvásárlásban és a fogyasztási szokásokban a reprezentációs célok mellett mind inkább érvényesültek gyakorlatias szempontok. Az autók számának növekedésével együtt bővült a megvásárolható típusok köre. Az "olcsóbb" kisautók megjelenésével a gépkocsi jellemezni kezdte a felső- és a középosztálybeli tulajdonosok vagyoni helyzetében megfigyelhető fokozatokat. Az autó státusszimbólummá válik: a társadalmi értékelésben magán viseli azokat a jegyeket, amelyeket tulajdonosai. Akik nem jutottak autóhoz, az autótulajdonosokat gazdag és befolyásos emberek szűk rétegével azonosították. Azoktól az érzésektől, amelyeket az autó birtoklása keltett csak kevesen tudták függetleníteni magukat.

Majtényi György, Cholnoky Viktor írásai nyomán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...